A legnagyobb forróságban sokszor úgy érezhetjük, semmit sem tudunk elviselni magunkon, hiszen minden csak még jobban melegít minket. Ha mégis muszáj megjelennünk és valami csinosabbra vágynánk, mi a nyitott hátú ruhák mellett tesszük le a voksunkat.
VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől
A hát nélküli ruhák sokakban elsőre félelmet keltenek, hiszen aki nem szeret melltartó nélkül ruhát felvenni, akár kellemetlenül is érezheti magát bennük. Nekik van egy jó hírünk! Nem kell félni ezektől a szuperstílusos daraboktól, ugyanis több megoldás is létezik már erre a problémára.
A melltartókra specializálódó ruhaüzletekben – de még a nagyobb márkáknál is- gumicsíkkal ellátott, a mellekre tapadó, hátsó pánt nélküli melltartókat is beszerezhetünk.
Ha pedig azért aggódnánk, hogy nagyobb kosármérettel rendelkezünk, egy-két fazon a csipkemelltartót is abszolút elbírja, így már át is hidaltuk ezt a problémát. Egyébként a feszülősebb anyagból készült, hát nélküli ruhák is egészen jó tartást biztosítanak, így bátran merjük kísérletezgetni.
Az a bizonyos kicsi fekete
Nem kérdés, hogy mindenkinek szüksége van az alapruhatárában egy fekete mini ruhára, amit csak előhúz a szekrényből, ha épp nincs mit felvenni. A nyár Jolly-Jokerének megszavaztuk ezt az aprócska darabot, amely anyagának köszönhetően ráadásul kellő tartást is biztosít, így ha nem rendelkezünk olyan nagy kosármérettel, akár még melltartó nélkül is bátran viselhetjük. Egy fehér sneakerrel, de egy nyitott magassarkúval is tökéletesen párosítható.
