Van az a pillanat utazás közben, amikor már nem az útvonal számít, hanem az, ami körülvesz. A hegyvidéki tavaknál ez nálam szinte mindig megtörténik: egyszer csak lelassul minden, és már nem a következő programot nézem, csak a vizet, a hegyeket, a fényeket.
Ausztriában, Szlovéniában és Olaszországban az elmúlt években több ilyen helyen is jártam, és ami közös bennük: mindegyiknél volt egy pillanat, amikor azt éreztem, hogy ez most valami „több”, mint egy sima európai kirándulás. Mintha a táj hirtelen másik kontinensre kalauzolna – Kanada, Új-Zéland vagy Patagónia hangulatát idézve.
Laghi di Fusine – ahol még napokig szívesen maradtam volna
A Laghi di Fusine partján idén jártam először, de még egész biztosan szeretnék visszatérni. A Júliai-Alpok itt tényleg szinte egybeolvad a vízzel: a hegyek mondhatni körbezárják a tavakat, és az egész táj olyan, mintha egy természetes amfiteátrum közepén állna az ember.
Nem volt benne semmi mesterkélt. A víz színe, a fenyvesek, a hegycsúcsok együtt teremtik meg azt az atmoszférát, ami miatt az ember csak leülne egy padra vagy egy kőre, és nem sietne tovább. Itt könnyű lett volna akár napokat is eltölteni.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
