A felhők felett, ahol egy időre elcsendesedik a telefonunk, végre van időnk megállni, lélegezni és olyan szemmel nézni az életünkre, ahogyan a hétköznapi rohanásban szinte soha.
Az elveszett rácsodálkozások nyomában
Tonnányi fémből készült kolosszussal száguldunk a felhők között, szinte a hangsebesség határát súrolva, miközben kényelmesen hátradőlve kávét iszogatunk… Ez valójában egy modern csoda, mi már mégis annyira természetesnek vesszük – a gyermekeinkről nem is beszélve. Ha egy mindössze kétszáz évvel ezelőtt élt embernek mesélnénk erről (ami az emberiség történelmében csak egy nyúlfarknyi pillanat), szentül meg lenne győződve arról, hogy az istenek mindennapjairól beszélünk. Mi viszont unottan görgetjük a tabletünkre letöltött sorozatokat, vagy azon bosszankodunk, hogy nem elég finom a felszolgált croissant.
A repülés mindig éles tükröt tart elém azzal kapcsolatban, milyen félelmetesen hamar képes az emberi elme hozzászokni a legfantasztikusabb dolgokhoz is, és mennyire elfelejtettünk már tiszta szívvel rácsodálkozni a minket körülvevő világra. Néha szándékosan rá kell kényszerítenünk magunkat, hogy kibámuljunk az ablakon, és tudatosítsuk magunkban a borzongató, gyönyörű tényt: te jó ég, én most éppen repülök a világunk felett! Olvass még a témában
Mantrák októberre: ez a neked szóló megerősítés a Mérleg szezonban
A barátnőm elmondta, hogy szándékosan nem védekezett, hogy teherbe essen – nem tudtam, mit gondoljak
Elfeledett szuperélelmiszerek: 10 szezonális zöldség, amit addig egyél, amíg friss
Egy őszi alapanyag, amit eddig rosszul használtál, pedig igazi komfortkaja lehet belőle
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






