Legyél türelmes
Előbb-utóbb a pasi be akar majd mutatni a gyermekének, neked pedig muszáj ilyenkor türelmesnek lenned.
Ugyanis sajnos gyakran előfordul, hogy a kisgyerekek nem az édesapjuk boldogságát látják az új barátnőben, hanem egy betolakodót, aki nem illik a családba (szerinte).
Előfordulhat, hogy az első néhány alkalom nem úgy sikerül, ahogy eltervezted, de fontos, hogy maradj bizakodó! Olvass még a témában
„Elutaztam volna egy hétvégére a csajokkal, de a férjem képtelen volt megugrani a feladatokat” – A feleség nem válni akar, hanem visszakapni egy kicsit az életéből
„Sátáncsillag volt a kislány arcára tetoválva” -Sokkoló első találkozások a gyerek új párjával
Újra ismerkedni egy húszéves kapcsolat lezárása után – hogyan kell ezt jól csinálni?
Összejönni egy barátunk exével tabu. Vagy mégsem?
Idővel ő is megszokja a jelenléted, megkedvel téged, és még az is lehet, hogy második anyukájaként tekint majd rád.
Nem sok közös „első” marad
A pasi már apuka, ami azt jelenti, hogy rengeteg „nagy, első” pillanaton van túl. Sőt, az is elég valószínű, hogy már elvált.
Noha te és a kapcsolatotok egészen új számotokra, attól még tudnod kell, hogy ő már rengeteg mérföldkövet átélt valaki mással.
Tudja, milyen érzés megkérni valaki kezét, ahogy azt is, mennyire csodálatos, amikor világra jön a gyermeke.
Ha neked nagyon fontos, hogy a pároddal ezeket együtt tapasztaljátok meg, sajnos egy gyermekes férfivel nem fog működni a dolog.
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




