Skorpió – kiszúrja azt is, amit mások elrejtenének
A Skorpió intuíciója egészen másképpen működik. Ő nem feltétlenül érzékeny és álmodozó, inkább elképesztően jó megfigyelő. Figyeli a hangsúlyokat, a testbeszédet, az apró változásokat, és sokszor olyan részleteket is összekapcsol, amelyek másoknak fel sem tűnnek.
Éppen ezért a Skorpió gyakran hamar megérzi, ha valaki nem őszinte vele. Lehet, hogy nem tudja azonnal bizonyítani, miért gyanakszik, de érzi, hogy valami egyszerűen „nem stimmel”. Később pedig gyakran kiderül, hogy az első benyomása nem volt alaptalan.
Ez a jegy különösen érzékeny az emberi kapcsolatokban rejlő kimondatlan dolgokra. Nemcsak azt hallja meg, amit mondanak neki, hanem azt is próbálja megfejteni, amit valaki nem mond ki. Olvass még a témában
A Végítélet lapja: ezt üzeni a novemberi Tarot kártya a mély, transzformatív energiák mellé
A legnagyobb szeretet néha az, ha nem akarjuk megmenteni a másikat
3 könyv, amit idén olvastam, és maradandó hatással volt rám
3 dolog, amire a 90-es években tanítottak minket – ma már tudjuk, hogy súlyos tévedés volt

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






