Nehéz
Minden gyerekes barátunkkal meg kellett szakítanunk a kapcsolatot, mert nem bírtuk látni a boldogságukat. (Ennek a döntésnek sajnos gyerekkori barátaink is „áldozatául estek”, de nem volt mit tenni.) Azóta csak gyermektelen – vagy gyermekmentes – párokkal szervezünk programokat és így könnyebb.
3 csillagjegy, akinek összeáll a kép egy ismerőséről
Az alak
Már az első randin elmondta a lány, hogy nem lehet gyereke és én el is fogadtam. Három év múlva elindítottuk az örökbefogadási procedúrát, majd egy év múlva teherbe esett. Kiderült, hogy semmi baja, csak nem akart szülni, mert „féltette az alakját.” Utálta a terhességet és a programozott császárhoz is ragaszkodott, nem értem a nőket. Szeretem őt és imádom a kislányunkat, de a mai napig van bennem egy tüske. Férfiként nyilván fogalmam sincs, mivel jár a terhesség és a szülés, de meg vagyok rökönyödve, amiért képes volt azt hazudni, hogy meddő.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






