A kulcsszó: öntudatosság
Nem vitatjuk, hogy rengeteg dolog van, amit érdemes fontolóra venni, amikor párt keresel magadban. Nem árt, ha van közös érdeklődési körötök, ha tudtok egymással beszélgetni, és persze a fizikai vonzalom is fontos dolog.
Az azonban, hogy a partnered mennyire öntudatos, azaz mennyire van tisztában önmagával, minden másnál fontosabb szempont lehet.
Hogy miért? Mert hiába passzoltok minden más területen össze, ha a másik ezen a téren még jócskán fejlődésre szorulna, akkor nagyon nagy az esélye annak, hogy hosszú távon ez a dolog nem fog működni. Ellenben, ha mindketten képesek vagytok reálisan látni magatokat, és ennek értelmében képesek vagytok a konfliktusok kezelésére, a másik érzelmeinek megértésére és a fejlődésre, akkor nagyon sok akadályt le tudtok majd győzni együtt.
Más szóval ez a kritérium lehet az első, amit a partnerednek meg kell ugrania: ha ennek megfelel, számba veheted a többi elképzelésedet is, ha viszont nem, akkor valószínűleg mindegy, milyen jól áll a haja. Feltéve persze, hogy hosszabb távú, érzelmekre alapuló kapcsolatban gondolkodsz. Olvass még a témában
„Ha azt mondja a lány, hogy NEM, akkor leállsz és kész.” – A férfiaknak fogalma sincs, mi a konszenzus
„Azt hittem, barátok vagyunk, de így is csak a bugyimba akart kerülni” – Házas férfiak és az ő barátságaik
„Mielőtt hozzámennél, nézd meg, hogyan bánik a pénzzel” – észrevételek egy válóperes ügyvédtől
„Akkor döbbentem rá, hogy elvesztettem a legjobb barátomat” – Férfiak, akik megbánták, hogy elváltak
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






