A „másik” Vilmos herceg és magyar szerelme: tündérmesébe illő történet

Címlap / Kikapcsolódás / Közélet / A „másik” Vilmos herceg és magyar...

A „másik” Vilmos herceg és magyar szerelme: tündérmesébe illő történet

Rossz helyen és rossz időben

Annak ellenére tehát, hogy hatalmas volt köztük a szerelem, a királyi család többi tagja ezt nem nézte jó szemmel, hiszen Zsuzsi kétszeresen elvált nő volt, így kapcsolatukat kezdettől fogva ellenezték. Ez az 1772-es királyi házasságokról szóló törvénynek köszönhető, mely kimondta, hogy a trónörökösök csak az uralkodó beleegyezésével köthetnek házasságot. A törvény III. György király ötlete volt, a királyi család státuszát próbálta védeni azzal, hogy pusztán a megfelelő rangú személyekkel házasodhassanak a dinasztia tagjai. Ez a törvény egyébként egészen 2013-ig érvényben maradt, de később már kevésbé szigorúan alkalmazták. 

Kanállal ette a pörköltet – ezért lett vége a kapcsolatnak

Visszatérve a királyi családhoz, a palotában úgy vélték, a történelem megismétli önmagát, hiszen amikor VIII. Eduárd Wallis Simpsonnal kötött házasságot, le kellett mondania címéről, így a trónról is. Ez a lépés pedig nem csak a családot, hanem egész Angliát nagyon megrázta.

Zsuzsit saját bevallása szerint nem zavarta volna egyáltalán, ha nem veszi feleségül a herceg, hiszen akkor már két váláson is túl volt, pusztán csak szerette volna, ha folytathatják kapcsolatukat. Erre viszont szinte esélyük sem volt.

Olvass még a témában

„Csak két ember voltunk, akik boldogok voltak, hogy együtt lehetnek”

– nyilatkozta Zsuzsi a filmben.

A herceg levelet írt II. Erzsébetnek, melyben megkérdezte a véleményét a tervezett házasságról. A királynő válaszában arra biztatta Vilmost, hogy hallgasson a szívére. A királyi család idősebb férfitagjai viszont határozottan ellenezték a házasságukat. Meglepő módon Fülöp herceg volt az egyikük, mivel féltette a család jövőjét és nem szerette volna, hogy újabb folt essen a palota becsületén. 

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés→
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kos telihold: 4 csillagjegy, akinek most mindent újra kell gondolnia
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.