A világörökség gyöngyszeme, az Amalfi part

A világörökség gyöngyszeme, az Amalfi part

Címlap / Kikapcsolódás / Utazás / A világörökség gyöngyszeme, az Amalfi part

Nápolytól délre, a gyönyörű olasz tengerparton található Amalfi, amely már évszázadok óta híres történelméről, csodálatos elhelyezkedéséről, és szemet gyönyörködtető városképéről. Nem véletlen, hogy Amalfi és a környező települések 1997 óta az UNESCO Világörökségi Listájának tagja.

Története

Az első emlékek i.e. 1. századból maradtak fenn, amelyek arról tanúskodnak, hogy ebben az időben már aktív élet folyt itt.
Valószínű, hogy római nemesek jöttek ide először nyaralni, akiket annyira megkapott a táj és a környék szépsége, hogy legszívesebben az itt felépített villáikban töltötték el a szabadidejüket.
Az i.e. az 5. században már bizonyítottan a város is állt, lakói itt rendezkedtek be. A sziklás környék miatt kizárólag halászatból és hajózásból éltek.

Hajózási szerepe

A város egyre nagyobb befolyást szerzett magának a Földközi-tenger hajóforgalmában, leginkább Bizánccal kereskedett.
Későbbi hanyatlása is ezzel volt összefüggésben, mivel a későbbi törvények tiltották a Bizánccal való kereskedést, így Amalfinak meg kellett elégednie az itáliai kereskedelmi útvonalakkal.
Kereskedelmi szerepe így fokozatosan csökkent, ezzel együtt sajnos gazdagsága és népszerűsége is.

Flavio és az iránytű

A gyönyörű kilátást nyújtó tengerparton áll Flavio Gioia szobra, aki a város egyik leghíresebb hajósa volt. A XIV. században élt, és a nevéhez fűződik az iránytű meghonosítása Európában.
Közismert, hogy az iránytűt a kínaiak találták fel, majd az arab tengerészek is használták a biztonságosabb hajózás érdekében. Falvio Gioia átvette mindezt az araboktól, és ezzel hozzájárult az itáliai hajózás pontosságához és biztonságához is.

Papírgyártás

Az iránytűhöz hasonlóan az amalfiak más találmányt és eljárást is átvettek az arabokon keresztül a kínaiaktól. Ilyen például a papírgyártás, mely szintén így jutott el Itáliába, és máig egyik vezető iparága Amalfinak és környékének.
Igaz, hogy a korabeli gyárak ma már inkább csak helytörténeti érdekességek, de mindenképpen megéri meglátogatni a X. századi emlékeket is őrző Papírmúzeumot.

Limoncello

Az egyik leghíresebb olasz ital máig a Limoncello, vagyis a citromlikőr, melynek egyik leghíresebb előállítója Amalfi és környéke.
A legjobb minőségű citromok számára ideális klímával rendelkezik a környék, ezért nem csoda, hogy a Limoncello legideálisabb alapanyagául szolgáló gyümölcsöt is itt nemesítették. A citrom máig a város nevét őrzi, Sfusato Amalfitano néven.

Barbarossa kapitány

Ha hajózás, akkor nem hagyhatjuk ki a sorból a kalózokat sem. A kalózok a XVI. századig tartották rettegésben a környéket, vezetőjük Barbarossa (vagyis Rőtszakállú) kapitány volt.
A város máig megemlékezik a győzelemről, amelyet úgy tartják, hogy Szent Andrásnak köszönhetnek. Ennek emlékére András napon látványos körmenetet tartalak a város utcáin vonulva.

Regatta

Nem a Szent András nap az egyetlen látványosság Amalfiban: néhány évtizede a környék korábbi köztársaságainak képviseletében újra hajók versenyeznek a vízen. Az ünnepség neve Regatta, vagyis hajós felvonulás.
Ez ad igazi tengerész hangulatot Amalfinak és ilyenkor érezhetjük igazán, milyen lehetett a város fénykorában: nyüzsgő hajósélettel, korabeli ruhákkal és az idő múlásával semmit nem csökkenő szépséggel a városban és a panorámában egyaránt.

VIDEO Napcsókolta smink, a forró estékre

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!