Gyerekkoromban vártam a hétfőket, hogy az iskolában találkozhassak a barátaimmal, és egyáltalán nem értettem, mit jelent a „holnap már megint hétfő” kifejezés. Mára azonban számomra is nehéz a hétfő reggeli felkelés és munkába indulás, főleg, ha jól telt a hétvége.
A témában folytatott kutatások szerint hétfőnként kevésbé érezzük magunkat fittnek és egészségesnek. A kísérletek alapján megállapították, hogy a hét elején nyomunk a legtöbbet a mérlegen, függetlenül attól, mennyire figyeltünk oda a táplálkozásunkra. Hétfőnként általában magasabb a vérnyomásunk is, ami a stroke vagy a szívroham kockázatát is növeli.
Mégis, mit tehetsz, hogy ne legyen se túl szomorú, se túl stresszes a hétfő? Olvass még a témában
A legjobb üzleti döntésem az volt, amikor nemet mondtam egy visszatérő vendégnek
Megörököltem a legfinomabb családi csalamádé receptet – és most megosztom veled
Miért várunk felnőttként még mindig engedélyt a szüleinktől, hogy a saját életünket éljük?
„A szalagavató másnapján egy másik országban ébredtem” – Sztorik, amiket máig nem mertünk bevallani a szüleinknek
Sok múlik a megfelelő időzítésen
Találj ki magadnak valamilyen jó dolgot hétfőre, amit már vasárnap vársz. Legyen az egy kellemes délutáni program, valamilyen aktív kikapcsolódási forma, mozi egy baráttal, fagyizás valamelyik családtagoddal, vagy csak egy ízletes ebéd egy kedves kollégával – ezek mind képesek feldobni a napod.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






