És mégis: azt gondolom, hogy nincs ennél helyesebb megoldás.
Tetszik vagy sem, szülőként nem egyenlőek a terheink. És ebből következik az is, hogy nem lehetnek egyenlőek a jogaink sem. A várandósság nem egy absztrakt állapot, nem egy közös projekt, ami „mindkettőnk teste egy kicsit”. A terhesség és a szülés egy konkrét ember testével történik. A biológiai anya testével. Az ő egészségével, fájdalmával, kockázataival, életével.
Amíg egy terhesség létezik, addig az nem csak „egy leendő gyermek”, hanem egy nő testében zajló biológiai folyamat. És ha ő úgy dönt, hogy ezt nem vállalja, akkor ebbe senkinek nem lehet beleszólása. Sem erkölcsi, sem jogi értelemben.
Értem az apák fájdalmát. Értem azt az érzést, hogy valami történik, amibe nincs beleszólásuk, pedig érintettek. Értem, hogy ez tehetetlenséget, gyászt, dühöt szülhet. Ezek valós érzések, és nem gondolom, hogy bagatellizálni kellene őket. De az érzéseink jogossága nem jelent automatikusan jogosultságot mások teste felett is. Olvass még a témában
A biológiát nem lehet igazságossá szavazni. Nem lehet azt mondani, hogy „akkor legyen fele-fele”, mert a terhesség nem felezhető. Nem lehet kompromisszumos megoldást találni arra, hogy ki viselje a testi következményeket.
Az anya viseli. Pont.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
