Keddie gyilkosságok
Az 1981-es Keddie gyilkosságok az egyik legborzalmasabb és legrejtélyesebb bűncselekményként írták be magukat az amerikai történelembe. Úgy vélik, többek közt ez a borzalmas eset ihlette a 2008-as The Strangers című horrorfilmet. Az eset a kaliforniai Keddie nevű település közelében található kis kabinban történt, ahol a Sharp család lakott.
A 36 éves Sue Sharp, a családanya, két fia, John (15 éves) és Dina (10 éves), valamint a család barátja, Dana Wingate (17 éves), egy péntek este a kabinban tartózkodtak. A gyilkosságok rendkívül brutális módon zajlottak le. Sue-t, John-t és Dana-t megkínozták, mielőtt megölték volna. A gyilkosságokat úgy hajtották végre, hogy az áldozatok nagy része aludt, amikor a támadók lecsaptak rájuk.
A legmegdöbbentőbb része az ügynek, hogy Sheila Sharp (14 éves) hazatért egy alvós buliból, és borzalmas látvány fogadta: mindhármukat holtan találta a ház nappalijában. Tina Sharp, Sheila 8 éves húga pedig eltűnt a helyszínről. A rendőrség sosem találta meg, ahogy sajnos az elkövetőket sem. Tina azóta is eltűnt személyként van nyilvántartva, és egyesek azt gyanítják, hogy a lány a gyilkosságok közben valahogy elmenekült, és azóta is titokban él valahol, de a holtteste soha nem került elő. Olvass még a témában
Teszteld magad: Felismered az évezredforduló legnagyobb nyári slágereit egyetlen dalszövegrészletből?
A tavaszi városnézés, ami újra megtanított lelassítani és figyelni a részletekre
Ez az 5 program akkor is boldoggá tesz, ha egyedül töltöm a napot
5 nyomós ok, amiért megérte a Balatonra szökni a születésnapomon
Következő cikkünkNyaralj, túrázz Ausztriában: 5 izgalmas program, amit ne hagyj ki idén!Kerékgyártó Zsófi utazási tanácsadó, utazó blogger, a @travelandhike.hu szerzője sok csodás helyen járt már szerte a világban, köztük a Magyarországgal szomszédos Ausztriában is. Szemléletes, részletes utazós bejegyzéseit látva könnyű azt érezni, hogy ahol éppen jár, azt a helyet egyszer mi is látni szeretnénk. Ezúttal pedig…Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






