A válás utáni magány egészen más volt
Volt egy éjszaka, talán fél évvel a válás után, amikor az egész lakás csendjében ültem, és rájöttem, hogy azon az estén senkit nem tudnék felhívni, ha rosszul lennék. Nem azért, mert nincsenek telefonszámok a telefonomban, hanem mert mindenki, aki valaha ott volt mellettem egy baráti vacsorán, valahogy mégis az ő oldalára állt. Nem volt ebben tudatos gonoszság, azt hiszem. Egyszerűen könnyebb volt megtartani azt, aki maradt a régi baráti körben élő, aki nem költözött el másik városba, aki nem lett hirtelen az az ember, aki mellett kínos dolgokról kell beszélgetni.
A magány, amit akkor éreztem, egészen más volt, mint amit a válás előtti hónapokban a hálószoba másik felén éreztem. Az a magány ismerős volt, szinte megszokott. Ez az új fajta magány váratlanul ért, és sokkal jobban fájt, mert nem számítottam rá. Azt hittem, ha a párkapcsolatom véget is ér, a barátságaim megmaradnak. Nem gondoltam bele, hogy a legtöbb barátságom valójában nem is az enyém volt, hanem a miénk, és amikor a miénk megszűnt, velük együtt eltűntek azok is, akik körülöttünk éltek.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
