Mesélt távoli gyönyörű tájakról, nyüzsgő-lüktető nagyvárosokról, mosolygós, türelmes, elégedett (nem gazdag – elégedett) emberekről, akik irigylésre méltó derűvel állnak az élet viszontagságaihoz. De mesélt az eldugott apró falvak csendjéről, a céltalan semmittevésről, s arról, hogy három nap után úgy érezte: fizikai fájdalmat okoz számára a munka hiánya.
– Peti eldugta a telefonomat, a laptopomat, kikapcsolta a tévét, a rádiót… szabályosan elszakított a világtól. A hatodik nap végére úgy éreztem, megőrjít a nyugalom, és olyan remegő mehetnékem támadt, mintha elvonási tüneteim lennének – panaszolta kesernyésen, s egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki feltöltődött volna a szabadsága alatt. – Szóval: Te hova mennél el, ha tehetnéd? – szegezte újra nekem a kérdést.
– Én? Sehova. Unatkozni, ahogy Te tetted, itthon is tudok… – feleltem nevetve, és azon egyének lelki nyugalmával kezdtem el álmodozni egy több napos nyaralásról, akik tudják: nekik soha nem fog telni ilyen luxusra. Olvass még a témában
Még szerencse, hogy álmodozni (még) ingyen lehet…
