– Hol lennél, ha nem itt lennél? Hova mennél, ha elmehetnél, ha nem kellene reggelente munkába menned, egész nap robotolnod, hazaérve fáradtan az otthoni ügyes-bajos dolgokat intézned? – kérdezte minap a barátnőm, aki épp azelőtt tartott élménybeszámolót külföldi egzotikus útjáról.
Mesélt távoli gyönyörű tájakról, nyüzsgő-lüktető nagyvárosokról, mosolygós, türelmes, elégedett (nem gazdag – elégedett) emberekről, akik irigylésre méltó derűvel állnak az élet viszontagságaihoz. De mesélt az eldugott apró falvak csendjéről, a céltalan semmittevésről, s arról, hogy három nap után úgy érezte: fizikai fájdalmat okoz számára a munka hiánya.
– Peti eldugta a telefonomat, a laptopomat, kikapcsolta a tévét, a rádiót… szabályosan elszakított a világtól. A hatodik nap végére úgy éreztem, megőrjít a nyugalom, és olyan remegő mehetnékem támadt, mintha elvonási tüneteim lennének – panaszolta kesernyésen, s egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki feltöltődött volna a szabadsága alatt.
– Én? Sehova. Unatkozni, ahogy Te tetted, itthon is tudok… – feleltem nevetve, és azon egyének lelki nyugalmával kezdtem el álmodozni egy több napos nyaralásról, akik tudják: nekik soha nem fog telni ilyen luxusra.
Még szerencse, hogy álmodozni (még) ingyen lehet…
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!