Mindig örülök, ha egy szép szobanövényt vagy virágot kapok ajándékba, magamtól azonban annál ritkábban vásárolok. Ennek a legfőbb oka talán az, hogy bár tényleg igyekeztem odafigyelni, jó néhány virágom száradt el már néhány hét alatt. Egy ideje éppen ezért elkezdtem alaposabban utánanézni, melyek azok a növények, amelyek elnézőbbek. De még így is van néhány ültetési szabály, amelyre mindannyiunknak érdemes figyelnie. Főleg, ha azt is szeretnénk, hogy a növényeink ne csak túléljenek, hanem virágba is boruljanak.
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Egy idegen a repülőn felismerte a nagymamámat egy régi fotóról
1/4 Tudd, miből áll a virágföld
Tudtad, hogy a virágföld vagy virágkomposzt technikailag nem is tekinthető talajnak? Tulajdonképpen olyan összetevőkből áll, mint a tőzegmoha és néhány extra szerves anyag, mint a perlit és vermikulit, amelyek tápanyagokban gazdagok és jó vízelvezetést biztosítanak.
A valódi földdel ellentétben, amelyben baktériumok vagy gombák is lehetnek, a virágföldet általában sterilizálják. Méghozzá azért, mert meg szeretnék kímélni a virágokat a betegségeket okozó mikroorganizmusoktól. Így ahhoz, hogy megőrizd a tápanyagtartalmát, rendszeresen trágyáznod és öntöznöd kell.
2/4 Vigyázz a növényvédő szerekkel
Ahogyan nekünk sem mindegy, hogy mi kerül a szervezetünkbe, úgy a növényeknek sem az, hogy mit tudnak felszívni a talajukból. Ha jól gondozod a virágaidat, és nincsenek közvetlen veszélynek kitéve, akkor nem feltétlenül van szükség az ápolásukhoz növényvédő szerekre, ugyanis általuk felborulhat a talaj természetes ökoszisztémája. Abban az esetben persze, ha rovarok, gyomok vagy akár fertőző szervezetek veszélyeztetik a növényeidet, érthető, ha cselekedni szeretnél. De otthoni használatra ilyen esetekben is legtöbbször jobb, ha olyan természetes növényvédő szereket választasz, mint például a neem olaj.
A virágföld egészsége szempontjából nem elhanyagolható az sem, hogy milyen a színe. A lényeg nagyjából az, hogy soha ne hagyd, hogy a földje világos színűvé váljon, kivéve, ha az adott növény egyáltalán nem nagy igényű, mint például a kaktuszok. A legtöbb olyan növénynek ugyanis, amely gazdagabb talajt igényel, az a jobb, ha a talaja színe sötétbarna vagy majdnem fekete.
Erre folyamatosan érdemes ügyelned, ugyanis a sötét szín elvesztése arra utal, hogy nincs benne elegendő szerves anyag. Ebben az esetben a komposzt és más talajmódosítók, például tápanyagok hozzáadása segíthet fenntartani az ideális állapotot. Ha egyik sem segít, az a legbiztosabb, ha kicseréled az érintett virág talaját.