Aztán, ahogy egyre többet foglalkoztam magammal és elmélyültem az önismeretben, rájöttem valamire, ami mindent megváltoztatott.
Egyre tisztábban láttam, hogy nem konkrétan a túlagyalásomban van a hiba, hanem valami másban, amit sokkal régebbről hoztam. Már gyerekkoromban megtanultam a leckét: ha minden eshetőséget lemodellezek, akkor biztonságban vagyok, és nem érhet kellemetlen meglepetés. A túlgondolás számomra sokáig egyfajta biztonsági öv volt, egy belső, készenléti állapot. Ha mindent észreveszek, ha mindent kontroll alatt tartok, akkor talán nem fog fájni. Talán így nem festek magamról valótlan képet és nem hozok rossz döntéseket.
Ez a fajta mentális túlpörgetés nem egyszerű rossz szokás volt, inkább olyan, mint egy jól begyakorolt védekezési mechanizmus. Ha nem tudom, mikor borul minden, akkor a legrosszabbra kell készülnöm, mert így legalább lépéselőnyben lehetek. Hát nem.
De ez a működés máig ismerős. Még most is előfordul, hogy bekapcsol, főleg, ha fáradt vagyok vagy túl sok minden történik egyszerre körülöttem. De már tudatosítottam magamban, hogy ez csak egy régi reflex. Ami pedig még talán még ennél is fontosabb, hogy ma már látom, hogy a túlgondolás – ha nem is tesz boldoggá vagy kiegyensúlyozottá – tele lehet ajándékokkal. Olvass még a témában
A szakértő szerint ez a 7 hobbi a lelki békéd titka – Te hányat űzöl közülük?
Én az anyám sikerprojektje voltam – a gyerekemre már nem akarom rátenni ezt a nyomást
Az Igazság kártyája: ezt üzeni az októberi Tarot a Mérleg energiák mellé
Harmónia és sikeres együttműködések: ez vár rád a munkában októberben a csillagjegyed szerint
Sok olyan képességem született ebből a túlélési stratégiából, amit ma már tudatosan használok:
Észreveszem, hol kellene fejlődnöm
Az egyik legfeltűnőbb „mellékhatása” a túlgondolásnak az állandó önreflexió volt és ez az a rész, amit a mai napig előszeretettel használok. Az agyam régen folyamatosan azon dolgozott, hogyan lehetnék jobb. Mit csináltam rosszul, hogyan lehetett volna másképp, mit tanulhatok a hibáimból. Ez fárasztó tud lenni – főleg, ha önmarcangolással párosul –, de megfelelő terelés mellett elképesztő erő rejlik benne.
Aktuálisan leginkább arra használom, miként tudom jobban optimalizálni a munkám, a hétköznapi teendőim, de nem azért, hogy többet dolgozhassak (és ez volt az igazán nagy fordulat számomra), hanem hogy több időt szánhassak önmagamra és a pihenésre.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






