Aztán, ahogy egyre többet foglalkoztam magammal és elmélyültem az önismeretben, rájöttem valamire, ami mindent megváltoztatott.
Egyre tisztábban láttam, hogy nem konkrétan a túlagyalásomban van a hiba, hanem valami másban, amit sokkal régebbről hoztam. Már gyerekkoromban megtanultam a leckét: ha minden eshetőséget lemodellezek, akkor biztonságban vagyok, és nem érhet kellemetlen meglepetés. A túlgondolás számomra sokáig egyfajta biztonsági öv volt, egy belső, készenléti állapot. Ha mindent észreveszek, ha mindent kontroll alatt tartok, akkor talán nem fog fájni. Talán így nem festek magamról valótlan képet és nem hozok rossz döntéseket.
Ez a fajta mentális túlpörgetés nem egyszerű rossz szokás volt, inkább olyan, mint egy jól begyakorolt védekezési mechanizmus. Ha nem tudom, mikor borul minden, akkor a legrosszabbra kell készülnöm, mert így legalább lépéselőnyben lehetek. Hát nem.
De ez a működés máig ismerős. Még most is előfordul, hogy bekapcsol, főleg, ha fáradt vagyok vagy túl sok minden történik egyszerre körülöttem. De már tudatosítottam magamban, hogy ez csak egy régi reflex. Ami pedig még talán még ennél is fontosabb, hogy ma már látom, hogy a túlgondolás – ha nem is tesz boldoggá vagy kiegyensúlyozottá – tele lehet ajándékokkal. Olvass még a témában
„Ki kérdezett?” Így rázd le udvariasan a kéretlen okoskodókat
Az ásítás jobb mint a kávé. Ezek a hihetetlen előnyei vannak!
7 csakra: ezek az ételek segítik gyógyítani az energiaközpontokat
Fermentált ecet szilvából, bodzából? Számos egészségügyi problémán segíthetnek az Ecetelixír különleges italai
Sok olyan képességem született ebből a túlélési stratégiából, amit ma már tudatosan használok:
Észreveszem, hol kellene fejlődnöm
Az egyik legfeltűnőbb „mellékhatása” a túlgondolásnak az állandó önreflexió volt és ez az a rész, amit a mai napig előszeretettel használok. Az agyam régen folyamatosan azon dolgozott, hogyan lehetnék jobb. Mit csináltam rosszul, hogyan lehetett volna másképp, mit tanulhatok a hibáimból. Ez fárasztó tud lenni – főleg, ha önmarcangolással párosul –, de megfelelő terelés mellett elképesztő erő rejlik benne.
Aktuálisan leginkább arra használom, miként tudom jobban optimalizálni a munkám, a hétköznapi teendőim, de nem azért, hogy többet dolgozhassak (és ez volt az igazán nagy fordulat számomra), hanem hogy több időt szánhassak önmagamra és a pihenésre.
Meglátom, ami nem működik
Amilyen kritikus vagyok magammal, olyan érzékenyen veszem észre azt is, amikor valami nem hatékony körülöttem. Ez lehet egy munkahelyi folyamat, egy baráti dinamika vagy akár egy hétköznapi bevásárlás megszervezése – nagyon hamar kiszúrom, hol lehetne az egész egyszerűbb, tisztább, gördülékenyebb. Sokáig azt hittem, hogy a kákán is csomót keresek (még úgyis, hogy a töredékét sem mondom ki ezeknek a gondolatoknak). De ma már tudom, hogy a finomhangolás iránti vágyamnak köszönhetően rengeteg időt és energiát spórolok magamnak és a családomnak is.
Nem ijedek meg a bonyolult dolgoktól sem
Nem szeretek a felszínen kapargatni. Sőt, egyre inkább képtelen vagyok rá. Erre akkor döbbentem rá igazán, amikor az egyik barátnőm arra kért, hogy „inkább térjünk vissza a hétköznapibb beszélgetésekhez”. Azonnal tudtam, hogy nekünk nem lesz témánk a közeljövőben.
Valamiért szükségem van arra, hogy mélyre menjek, átlássam a miérteket és jobban értsem, miért gondolkodnak mások úgy, ahogy.
Ez régen leterhelt, mert nem mertem nyíltan kérdezni, féltem a reakcióktól, túlpörgettem magamban az elképzelt szituációkat. Ma viszont már gond nélkül érdeklődöm és figyelek, aminek köszönhetően rengeteget fejlődött az érzelmi intelligenciám és az intuícióm is. Egyből a megoldásra fókuszálok és képes vagyok struktúrát hozni oda, ahol más csak káoszt lát és ezért a barátaim, szeretteim is igazán hálásak.
Mindig van B, C és D tervem is
A túlgondolók ritkán ragadnak le egyetlen megoldásnál: az agyunk egyszerűen nem hagyja, hogy csak egy ötletünk legyen. Van egy fő csapásirány, de ott van a többi terv is arra az esetre, ha valami rosszul sülne el. Ha nem koncentrálsz elég jól, összezavarhatnak a lehetőségek, de ha megtanulod irányítani ezt a készséget, az óriási rugalmasságot jelenthet az életedben.
Ma már én is inkább ezt az előnyt látom benne: bármiről is van szó, könnyen döntök, mert komplexen gondolkodom. (Az elnapolt terveket pedig elraktározom a következő alkalmakra.)
Ma már egyre kevésbé mondhatom magamat túlgondolkodónak, legalábbis nem abban az értelemben vagyok az, ahogy régen voltam. Már nem hiszek abban, hogy ha mindent előre kitalálok, akkor elkerülhetem a bajt. Megtanultam, hogy az élet ettől még kiszámíthatatlan marad és a kontroll illúziója sokszor inkább csak bezár, semmint felszabadít. Meg kellett tapasztalnom, hogy a túlgondolás sokszor nem valódi produktivitás (hiába is hittem azt), hanem egyfajta biztonságkeresés. Egy próbálkozás arra, hogy az agyunk kontrollálja azt, amit a szívünk képtelen elviselni: a bizonytalanságot, eredjen is bárhonnan.
A valódi szabadság pedig ott kezdődött számomra, amikor már nem akartam minden eshetőséget uralni, irányítani, mások helyett megoldani, hanem elkezdtem megengedni, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek. Megtanultam kérni, másoknak is feladatot adni és ez valami elképesztő mértékű nyugalmat terített az egész családunkra.
Szóval, ha mostanában túl sokat kattogsz, ne hibáztasd magadat érte – könnyen lehet, hogy csak egy régi program fut benned. És ha már észreveszed, akkor elkezdheted írni a saját, új forgatókönyvedet…
