„Hajszoltam a tökéletességet, de elegem lett.” – Ezért vállalom fel ezentúl a hibáimat

Címlap / Életmód / Lélek / „Hajszoltam a tökéletességet, de elegem...

„Hajszoltam a tökéletességet, de elegem lett.” – Ezért vállalom fel ezentúl a hibáimat

Ugyanez a felismerés hozott hatalmas fejlődést a párkapcsolatomban is

Sokáig úgy éreztem, bár ezt talán magamnak sem tudtam volna megfogalmazni, hogy ha egy vitában nem nekem van igazam, akkor elveszítem a párom szeretetét. Ha ő hibázott, azt én természetesen meg tudom bocsátani, de ha nem látja be, hogy nekem volt igazam, ha azt gondolja, hogy én voltam, aki most elrontott valamit, akkor mindennek vége – el fogom veszíteni a szeretetét.

Nyugdíjemelés 2027: mennyivel nő a nyugdíj és mikor érkezik az emelt összeg

Ma már tudom, hogy a valódi intimitás ott kezdődik, ahol meg merjük mutatni a sérülékenységünket. Sőt, ironikus módon a konfliktusaink sokkal könnyebben kezelhetőek lettek. Kiderült, hogy ha szeretünk valakit, akkor a hibáit sokkal egyszerűbb dolog megbocsátani, mint azt, ha foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy minden helyzetben neki legyen igaza.

Még a fényképeken is megváltozott a viszonyom a tökéletességhez. Régen kétségbeesett sebességgel töröltem azokat a képeket, ahol nem volt jó a szög, vagy nem úgy állt a hajam, ahogyan szerettem volna. Ma már nem az az első gondolatom, amikor ránézek egy képre, hogy hogyan nézek ki rajta, hanem az, hogy milyen emléket őriz a fotó.

Olvass még a témában

Kemény lecke volt, de a negyvenhez közeledve megtanultam, hogy az élet nem attól lesz boldogabb, hogy tökéletes.

Sőt, minél inkább hajszoljuk a hibátlanságot, annál több kudarcélmény ér minket, hiszen az elérhetetlent kergetjük. A felszabadulást nem a hibátlanságban találjuk meg, hanem abban, hogy elfogadjuk, hogy emberek vagyunk – esendőek, időnként fáradtak, néha dühösek. És így is értékesek. Szerethetők. Elég jók.

Ennyivel jobb lesz a napod, ha reggel edzéssel indítaszKövetkező cikkünkEnnyivel jobb lesz a napod, ha reggel edzéssel indítaszSokan alábecsülik azt a hatást, amit a reggeli edzés gyakorolhat az energiaszintre. Egy kiadós testmozgás után a szervezetünkben endorfinok szabadulnak fel, melyek természetes boldogsághormonként funkcionálnak. Az edzés után tapasztalt energialöket egész nap kitart, ellensúlyozva a munkahelyi stressz és a hétköznapi problémák…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.