A fordulópont egy egészen hétköznapi pillanatban jött el. Egy játszótéren ültem más anyukákkal, és valamiért – talán fáradt voltam, vagy csak már nem bírtam tovább – elmeséltem, hogy aznap pocsék napunk volt. A gyerek egész délután csak mesét nézett, én pedig nem tudtam rávenni magam, hogy bármit főzzek, úgyhogy hideg pizzát ettünk. Egy pillanatra csend lett. Aztán az egyikük nevetni kezdett, majd a másik is. És sorra jöttek a történetek: ki hogyan rejtette el a csokipapírt a gyerek elől, vagy mosta ki háromszor a ruhákat, mert nem volt ereje kiszedni őket a gépből kiteregetni.
Abban a pillanatban valami megváltozott. Megkönnyebbülés volt kimondani a tökéletlenséget, és még nagyobb ajándék volt látni, hogy ez nem elutasítást hozott, hanem őszinte közelséget.
Mintha mindenki megkönnyebbült volna, hogy végre önmaga lehet – a hibáival együtt. Merthogy mindannyian hibázunk, és amikor ezt fel merjük vállalni, akkor nem gyengébbé, hanem emberibbé válunk – egymás szemében is.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
