A gyereknevelés az egyik legszebb és legnehezebb feladat az életben. Valamennyire mindenkiben él egy kép arról, hogy milyen szülő is szeretne majd lenni-ami persze sosem jön össze teljes mértékben. Nincs olyan ember, aki ne hibázna ezen a téren, ami nem is feltétlenül baj, ugyanis ezekből mind a szülő, mind a gyerek tanul. De mi van akkor, ha valaki annyira igyekszik, hogy átfordul a „túl jó” szülő kategóriába?
Természetes, hogy mindenki legfőbb vágya, hogy megadja gyermekének mindazt, ami fontos neki, valamint hogy megvédje őt a rá leselkedő veszélyektől, csalódásoktól. De tényleg ez a jó stratégia?
Ezt a kifejezést már a pszichológia is egyre többször használja, mivel nem ritkán találkoznak a szakemberek ilyen esetekkel. A lényeg az, hogy a szülők merev szabályokat tartanak fönn a gyereknevelésben. Pontosan úgy tesznek mindent, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. És mivel a nagy akarásnak nyögés a vége, természetesen elkerülhetetlen, hogy hiba csússzon a rendszerbe. A túl jó szülőknek két típusát különböztetjük meg: az egyik szigorú, a másik az engedékeny fajta, de a többségben az előbbi csoportba tartozók vannak. Mivel a végletek emberei, az arany középutat nem képesek megtalálni.
