A nők állítólag mindent megtesznek azért, hogy ne legyenek terhesek, ennél többet pedig már csak azért, hogy mégis teherbe eshessenek. Azoknak, akik az utóbbi problémában érintettek, vagyis nem sikerül teherbe esniük, a szakértők előszeretettel ajánlják, hogy kövek, kristályok segítségét is vegyék igénybe, mivel ezek minden mellékhatástól és vegyi anyagoktól, gyógyszerektől mentesen képesek elősegíteni a fogamzást, vagy legalábbis növelni a teherbeesés esélyét.
Ametiszt
Az ametiszt követ alapvetően a hormonrendszer megfelelő működésének biztosítására használják, mivel szabályozza a hormontermelődést és megakadályozza a túlzott szélsőségeket a hormonszint változásában. Ezáltal nagyban hozzájárul ahhoz, hogy lelkileg is magunkra találjunk és egy egészséges sávban maradjon a hangulatunk, vagyis kiegyensúlyozottabbakká váljunk.
A kő erősíti a magabiztosságot, javítja az ellazulást és segít a másokra való ráhangolódásban is. Mindezen hatások következtében a viselőjének javul a közérzete és erősödik az önbizalma, miközben nyitottabbá válik a gyerekáldásra.