Az egészséget könnyű figyelmen kívül hagyni akkor, amikor adott, de lehetetlen akkor, ha már nem magától értetődő. Mikor érdemes fokozott figyelmet fordítanod rá?
VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
A brit Bupa Health Clinics klinikai igazgatója, Dr. Elizabeth Rogers szerint egy 2000 felnőtt részvételével készült felmérés alapján az Egyesült Királyságban az emberek átlagosan 38 éves koruk után kezdik el komolyan figyelemmel kísérni egészségi állapotukat. A tanulmány szerint a többség csak akkor változtat, amikor már valamilyen gonddal szembesül és olyan egészségügyi panaszai lesznek, ami már negatívan befolyásolja az életminőségét.
„Nagyon könnyű figyelmen kívül hagyni az egészségét – különösen akkor, ha fiatal vagy és úgy érzed, minden rendben. Senki se akar arra gondolni, hogy beteg, pedig a korai tünetek sokszor nem egyértelműek”
– mondta az igazgató.
Megéri kommunikálni a gondokról
A tanulmány kimutatta azt is, hogy a hírességek betegségeinek nyilvánosságra kerülése jelentős hatással van az emberek egészségügyi magatartására. Példaként említették, hogy a közelmúltban kiderült Károly király prosztata-megnagyobbodása, rákbetegsége, ami oda vezetett, hogy az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségügyi Szolgálatának weboldalának látogatottsága jelentősen megnőtt. De ugyanígy növekszik a kontrollok, szűrések száma akkor, ha egy ismerősnél vagy rokonnál betegséget diagnosztizálnak, vagy az illető elhunyt.
Ennek ellenére sok felnőtt még mindig nem veszi túl komolyan az egészségét. A résztvevők 11%-a vallotta be, hogy nagyon kevés figyelmet fordít az egészségére és bár ez arány nem tűnik soknak, másként fest, ha kivetítjük a társadalomra. Ráadásul hozzá kell tennünk azt is, hogy a megkérdezettek 36%-a túl fiatalnak érzi magát ahhoz, hogy aggódjon, 25% pedig úgy véli, nem történhet vele semmi rossz.
Azok, akik végül szembesültek valamilyen egészségügyi problémával, érthető módon sajnálják, hogy nem figyeltek jobban egészségükre fiatalabb korukban. Sokan utólag felismerték, hogy rossz étrendet követtek, túl sok alkoholt fogyasztottak és rengeteget stresszeltek. Ezt mutatják a számok is: a megkérdezettek 84%-a úgy érezte, hogy magától értődődőnek vette az egészségét és 39% szerint hiba volt felelőtlenül élnie. A OnePoll által végzett tanulmány eredményei rávilágítottak arra is, hogy a megkérdezettek 21%-a elégedetlen egészségi állapotával és 32% pedig az edzettségével, úgyhogy van min változtatni.
