Most jött el az ideje a komoly beszélgetésnek és a várakozásnak. Bár biztos, hogy mindketten féltek nyitni a másik felé, az ilyen helyzetekben csak az lehet a megoldás, ha beszéltek az érzelmeitekről. Minden kapcsolatot le kell zárni, ki kell mondani a végét, és ezt meg kell tennie a kiszemeltednek, ha komoly szándékai vannak veled. Lehet, hogy ez már gondolatban megtörtént, de más, amikor meg is teszi, hiszen ilyenkor új érzelmek kerülnek a felszínre, és sok mindent megváltoztathatnak (jó és rossz irányba egyaránt).
Neked türelmesnek kell lenned, de nem szabad hagynod, hogy kihasználjanak. Ugyanakkor fel kell készülnöd arra is, hogy – még ha nem is történt semmi köztetek a szakításig – te leszel az, akire negatív jelzőket sütnek majd, a környezetetek úgy fogja látni, te csábítottad el a férfit. De, ha igazán szeretitek egymást, teljesen mindegy lesz számotokra, mit mond és gondol a külvilág…