🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
7/10 Szorongás
Nemcsak fizikai gondokkal kell szembenézni terhesség után, hanem pszichésekkel is, erről pedig – a szülés utáni depresszió kivételével – szinte senki nem beszél. A szülés utáni szorongás gyakori, ami nálam olyan súlyos, hogy gyógyszert kell szednem rá. Ez és a terápia valamennyire enyhíti a tüneteket, de a kislányom már 18 hónapos és nagyon várom, hogy a beteges szorongás végre elmúljon.
8/10 Nyelőcső-, és vesekárosodás
Borzasztóan megviselt a terhességem, gyakorlatilag 37 héten keresztül hánytam. Emiatt a nyelőcsöven már sosem lesz olyan, mint előtte volt, de még ennél is komolyabb probléma, hogy az egyik vesém is olyan szinten károsodott, hogy azóta alig működik.
Mindig azt hittem, hogy az aranyér az az idősek betegsége, pedig – mint kiderült - a szülés is előhozza. Nem mondom, hogy ha ezt tudom, akkor nem vállaltam volna gyereket, de ez valahogy nincs a köztudatban és engem váratlanul ért. Ráadásul – mint megtudtam – az aranyér nem olyan dolog, ami elmúlik, ezzel már örökre együtt kell élnem.