Címlap / Életmód / Táplálkozás / A túl sok só szívrohamot okozhat

A túl sok só szívrohamot okozhat

A britt Medical Journal egy hatalmas tanulmányt végzett a sófogyasztás és az érrendszeri betegségek közti kapcsolatot illetően.

Sok más tanulmány is rámutatott arra, hogy a túl nagy sóbevitel veszélyes egészségünkre nézve. Szakemberek szerint Európában napi több mint 20 gramm sót fogyasztunk naponta, tehát legalább felére kellene csökkentenünk a napi sómennyiséget. Amellett, hogy ajánlatos lassan szóró sótartót beszereznünk, létezik néhány tipp, amellyel jelentősen lecsökkenthetjük a sófogyasztást:

Pénzügyi áttörés ősszel: így áll a 12 csillagjegy sorrendje

– A tészták főzővizébe öntsünk kevesebb sót, a feltét úgyis ízt ad neki.

– A húsok fűszerezéséhez használjunk friss fűszernövényeket és csak kevés sót. Azzal, hogy más ízeket dörzsölünk a nyers húsba, nem fogjuk íztelennek érezni, pedig kevés sót használtunk.

Olvass még a témában

– A feldolgozott élelmiszerekben rengeteg rejtett só van, ezért kerüljük ezek vásárlását. Törekedjünk friss összetevőkből elkészíteni az élteleket. Felmérések szerint, a napi bevitt sómennyiség kétharmada rejtett  formában, a feldolgozott ételekből származik.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/3
Következő»
⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

A hosszú és boldog házasság két titka a kutatások szerint
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.