A szieszta jót tesz, de nem mindenkinek. Hogyan hat a szervezetünkre?

A szieszta jót tesz, de nem mindenkinek. Hogyan hat a szervezetünkre?

Címlap / Életmód / Egészség / A szieszta jót tesz, de nem mindenkinek. Hogyan hat a szervezetünkre?

A kísérlet

A texas-i Baylor Egyetem szakértői laboratóriumi körülmények között vettek rá önként jelentkezőket a délutáni alvásra. Szavakon alapuló memóriatesztet töltettek ki velük, illetve megmérték a vérnyomásukat a csendes pihenő előtt és után. Bebizonyosodott, hogy a fiatalok több szóra emlékeznek a szundit követően, az idősebbek vérnyomása pedig jelentősen csökken.

Miért csak a fiataloknál?

Az alvás – főleg annak gyors szemmozgásos mély szakasza, azaz a REM-fázis – kulcsszerepet játszik a memória működésében, hiszen elősegíti az emlékek rendszerezését és tárolását.

Az agykutatók feltételezik, hogy a fontosnak ítélt emlékek ilyenkor „szilárdulnak meg”, tehát átkerülnek a hosszú távú memóriába, a többitől pedig a sejtek szintén a szundikálás alkalmával szabadulnak meg. Az idősek alvásciklusa szaggatottabb, sekélyesebb, ennélfogva kevesebb mély periódus van benne.

Egyre divatosabb a szieszta

„Egyre többen voksolnak a délutáni alvásra, ezért is vágtunk bele ebbe a kutatásba.

Tudni akartuk, hogy ebben a napszakban ugyanolyan hasznos-e a pihenés, mint éjszaka”.

Michael Scullin, a Baylor Egyetem alváspszichológusa

A kísérletben résztvevő 18-30,valamint 60-80 évesek másfél órán keresztül húzták a lóbőrt, vagy ugyanennyi ideig ébren maradtak, miközben elektródákkal mérték az agyi aktivitásukat. Ez az időtartam nagyjából a mediterrán sziesztáénak felel meg.

Oldalak: 1 2

»

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást