Javában tart a Bikák időszaka: 3 dolog, amit tegyél meg és 3 dolog, amit ne
A tavasznak lassan vége, ám még csak most következnek a legizgalmasabb hetek, amikor minden adott lehet a pörgéshez.…
2023.05.05.
Az ELTE anglisztika szakán végeztem, ahol média specializációsként volt lehetőségem megismerkedni az újságírással. Itt jött a lehetőség 2012-ben, hogy az akkor induló Men’s Health magazinnál gyakornokoskodjak. Az évek során dolgoztam még a Runner’s World, a JOY és a Playboy szerkesztőségében, ahol interjúkat készítettem, cikkeket írtam, fordítottam a nyomtatott és az online felületekre is. 2018-ban megkaptam a legjobb Y-generációsnak járó Smurf díjat, amit a kiadó munkatársai szavaztak meg nekem.
2020 februárjától dolgozom a bien.hu-nál, leginkább szépség, divat és lakberendezés témában írok cikkeket. Ezeken kívül mélyebben foglalkoztat a mentális egészség témaköre, a környezetemben is próbálok azért aktívan tenni, hogy ne számítson tabunak, ha valaki ilyen jellegű problémákkal küzd.
Imádom a kreatív feladatokat, például a képszerkesztést és a grafikai munkákat, ezekkel napi szinten akár órákat is el tudnék tölteni.
A tavasznak lassan vége, ám még csak most következnek a legizgalmasabb hetek, amikor minden adott lehet a pörgéshez.…
Úgy gondolod, hogy ruhafronton egy kis frissítésre szorul a gardróbod? Összegyűjtöttünk 5 trendet és mindegyikből hoztunk néhány mesés…
Már kevesebb, mint egy hónap választ el a nyártól, ez pedig a manikűrökben is az átmeneti, de egyre…
A Merkúr retrográd mellett nehezebb lesz biztos pontot találni ebben a hónapban, de szerencsére az előrelépés egyáltalán nem…
Ha rendszeresen lapozgatod a közösségi oldalakat, akkor biztos, hogy feltűnt, hogy egyre népszerűbbek a neonszínű tusvonalak. Ami plusz…
Tanácstalan vagy azzal kapcsolatban, hogy megéri-e professzionális hajápolási termékekre költened, vagy teljesen jó a pénztárcabarátabb változatuk? Megkértük Borbás…
Lassan közeleg az esküvőszezon, de a jó idő beköszöntével alapvetően is több lehetőségünk és kedvünk van a bulizásra,…
A babahaj elég idegesítő tud lenni, különösen akkor, ha elegáns copfot vagy kontyot készítenél - de hétköznap is…
Lassan közeleg a nyár, de igazán szuper tavaszi úti célok közül is választhatsz. Ahhoz pedig, hogy az utazásodat…
Egy csinos blézer a legtöbb nő ruhatárában alapdarab. Azonban nem csak elegáns szettekhez veheted fel - ősszel például…
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.