Hihetetlen, hogy a nő és a férfi gondolkodása és motivációi mennyire eltérnek egymástól. Ez a különbség egyszerre ijesztő és vonzó, hiszen unalmas lenne az életünk, ha mindig megértenénk a másikat.
Kőkemény dolog megérteni a nőket, szerintem nem is lehet, de azért az megnyugtat, hogy Woody Allennek sem sikerült. Már az is hatalmas fegyvertény, hogy elfogadom őket, sőt vonzódom hozzájuk, és most nem csak a testiségre gondolok. Az ember megszületik, aztán az első néhány évben a barátai főleg a saját neméből kerülnek ki. Ez egy remek, áldott állapot, hiszen a fiúk autókázni szeretnek, verekedni, lövöldözni, és tökéletesen átérzik, miért dühös a másik, míg a lányok babáznak, rajzolgatnak, szoknyát pörgetnek, és szintén jól megvannak magukban. Persze vannak kivételek, például az a kislány, akinek van egy bátyja, valószínűleg sokkal jobban megérti az oviban a fiúkat, sőt tud is velük játszani.
Aztán eljutunk a kamaszkorba, beindulnak a hormonok, és iszonyatosan elkezdünk érdeklődni a másik nem iránt. Érdeklődünk, szorongunk, nem merünk, ismerkedünk, smacizunk, kavarunk, veszekszünk, szakítunk, szenvedünk, majd végül megállapítjuk, hogy bizony baromira nehéz megérteni a másik működését. Hogy egy pasi képes két hétig feltüzelve várakozni egy focimeccsre, vagy izgalomba jön, mikor egy Ferrari dübörögve elszáguld mellette az utcán?! A nő erre csak legyint, fogalma sincs, mit lehet ezeken a dolgokon szeretni, és a férfi is pontosan így van a nő dolgaival, érdeklődési körével. De ezek csak külsőségek, el kell őket fogadni, és kész.
Henrik L. kedvenc idézetei a férfiak és a nők viszonyáról:
„Soha senki nem fogja megnyerni a nemek csatáját. Túl gyakori a barátkozás az ellenséggel.” – Henry Kissinger
„A nők tippelése mindig pontosabb, mint a férfiak állítása.” – Joseph Rudyard Kipling
„Ahhoz, hogy boldog legyél egy férfival, teljesen meg kell értened és egy kicsit szeretned kell. Ahhoz, hogy boldog legyél egy nővel, nagyon kell szeretned, de ne próbáld teljesen megérteni őt.” – Helen Rowland
„Egy nő mindig tudja, hogy egy férfi sokat jelent neki. Vajon a férfiak is képesek ezt megítélni?” – Paulo Coelho
„Férfi és nő sohasem érthetik meg egymást, mert mindegyik mást akar. A nő a férfit, a férfi a nőt.” – Karinthy Frigyes
Hogy lehet így gondolkodni?!
Sokkal nehezebb azonban elfogadni azt, hogy szerelmünk teljesen máshogy gondolkodik, például nem érdeklik az árak, csak az esztétikum a fontos. Nem az eszére hallgat, hanem a szívére. Ezt nekünk, férfiaknak nem könnyű felfogni, hiszen mi racionálisak vagyunk, számolgatunk, megnézzük egy fényképezőgépről a teszteredményeket az interneten, elolvassuk a véleményeket, aztán ha minden kritériumnak megfelel, akkor megvesszük. Az autóvásárlással is így vagyunk, csak még jobban körüljárjuk a kérdést. A Nő viszont elmegy valamelyik elektronikai boltba, végigsétál a készülékek között, majd az egyik formás, piros digitális fényképezőgépre néz és rámutat: „azt szeretném”. Az a furcsa az egészben, hogy én ettől egyszerre megyek falnak, ugyanakkor szeretem és tisztelem is a hölgyekben ezt a „szabadságot”, könnyedséget, ahogy túllépnek a számukra nem fontos tételeken, és hoznak egy tiszta, érzelmi döntést.
Nemsokára elköltözünk feleségemmel és két kislányommal egy nagyobb lakásba. Édesapám lakik jelenleg ott, tele van bútorral, és azt mondta, mindent nekünk hagy, amire szükségünk van. Én megtartottam volna a bútorok 80 százalékát, azonban Enikő kapásból kilőtte a felét, mondván, hogy régi, ócska, szarul néz ki. Nyilván igaza volt, csak én azzal számoltam, hogy ezek pótlása súlyos százezrekbe fog kerülni, ő viszont elegánsan túllépett ezen. „Ez lesz a mi lakásunk, hadd nézzen már ki úgy, ahogy én szeretném, neked meg amúgy sincs ízlésed” – kaptam meg tőle a csípős választ, és igaza van Enikőnek. Nekem ott van az otthonom, ahol a szeretteim, és nem igazán izgatom magam rajta, hogy mennyire dizájnos egy szoba, a lényeg, hogy legyen benne egy jó nagy LED-tévé… A férfi egyébként tudja, hogy nincs esélye, különben élete végéig azt hallgathatja kedvesétől, hogy „már megint ezt az ócska szekrényt kell bámulnom, pedig mondtam 30 évvel ezelőtt, hogy dobjuk ki!” Szóval feleségem kiütéssel győzött, az észérvek kártyavárként omlottak össze, sebaj, legfeljebb lemegyünk mínuszba a számlán.
Apám mondta nemrég, hogy ha ő építene egy férfiaknak tervezett bevásárlóközpontot, az akkora lenne, mint egy közepes méretű bolt, és minden termékből egyfajta lenne. Egyfajta cipő, egyfajta táska, alsónadrág, póló, vécépapír, zsebkendő, fogkefe, stb. Jót röhögtem a megjegyzésén, és talán van is benne valami, többségünknek csak macera a bevásárlás, ugyanakkor az egyféle alsónadrággal már bajom van, mert ha fecskét kéne hordanom, akkor inkább felkötném magam.
Sokkal nagyobb kompromisszum, de ez adja az élet sava-borsát!
Nehéz kiismerni a nőket, talán ezért is lett két lányom, és élek együtt három csodálatos hölggyel. De egyszerűen szeretem a másságukat, azt, mennyire másképp látják a világot, mint mi. Spontán sírni tudnak, ha valami miatt túlcsordul az érzelmi poharuk, míg mi pasik összeszorított foggal „kiizzadjuk” a fájdalmat, a szenvedést, legfeljebb egy pohár fröccs mellett megosztjuk gondjainkat a barátokkal. Teljesen megértem egyébként a meleg párokat (a testi vonzódást leszámítva), hiszen együttéléskor sokkal kevesebb a súrlódási felület a hasonló gondolkodás miatt. Minimális kompromisszumot kell kötni. Mintha valaki a legjobb barátjával élne, csak még közben szerelmes is. Ugyanakkor ez mérhetetlen unalmasnak is tűnik számomra, nincs meg benne a valódi kihívás, hogy életünk végéig azért küzdjünk, hogy megértsük a másikat, noha ez teljesen lehetetlen, és bár út közben erre már mi is rájövünk, mégis folyamatosan éltet a remény. A Nők titokzatossága örökre megmarad, és hatalmas hálával tartozunk nekik, mert folyamatosan emlékeztetnek arra, hogy az érzelmek megélése és kezelése mennyire fontos az életben.