Ennyi idő után alakul ki a szerelem a tudomány szerint – egyetértesz?

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Ennyi idő után alakul ki a szerelem a...

Ennyi idő után alakul ki a szerelem a tudomány szerint – egyetértesz?

Szerelem első látásra?

Egy 2017-es felmérés szerint a férfiak 72%-a, míg a nők 61%-a hisz abban, hogy létezik szerelem első látásra. Egy 2004-es tanulmány pedig arra az eredményre jutott, hogy az amerikaiak körülbelül egyharmada a saját elmondásuk alapján személyesen is megtapasztalta már.

Nyugdíjemelés 2027: mennyivel nő a nyugdíj és mikor érkezik az emelt összeg

Bár manapság is rendkívül megosztó téma, hogy létezik-e szerelem első látásra, annyi biztos, hogy egyes kutatások szerint az emberek pillanatok alatt eldöntik, hogy romantikusan érdeklődnek-e valaki iránt, és neurológiai szempontból mindössze egyötöd másodpercbe telik, amíg a szerelmi érzésekkel kapcsolatos neurokémiai reakció beindul.

Más kutatások azonban elutasítják az elméletet. Egy, a Personal Relationships című folyóiratban megjelent tanulmány szerint inkább azonnali, leginkább fizikai vonzalom érzéséről van szó, ebben az esetben viszont még nincs szó intimitásról, szenvedélyről vagy az elkötelezettség érzéséről. 

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

„Nem jó nekik semmi”: miért haragszanak a férfiak a mai nőkre?
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.