A női lét egyik nagy kérdése: Létezik örök szerelem egy életen át, vagy csak túl sok romantikus filmet zúdítottak ránk? Ahogy idősödünk, egyre jobban látjuk, hogy a Csipkerózsikához, Hamupipőkéhez hasonló, menthetetlenül romantikus történetek csak a mesében léteznek. Bár a valóság nem kínál mindig boldog befejezést, mégis ezerszer is megéri kockáztatni.
Örökkön-örökké
Régen mindig azt gondoltam, hogy hatalmas esküvőre vágyom, több száz fős vendégsereggel és egy olyan ruhával, aminek az uszálya a város végéig ér. Valahogy a kislányok így vannak kódolva. A sok hercegnős történetnek hála azt gondoljuk, hogy a szerelem egy leányálom, mely során életünk végéig közösen lebegünk egy bárányfelhőn.
Aztán persze a valóság hamar lerángat minket a fellegekből. Már egész korán szembesülhetünk azzal, hogy a hercegek nemhogy üvegcipellőt nem adnak a lábunkra, de örülhetünk, ha legalább az ajtót kinyitják nekünk. Tény, hogy Hamupipőke hercege egy idő után az őrületbe kergetne túlzott udvariasságával, ám nem lenne haszontalan a fiúkat egész kicsi korban megismertetni az illemtannal.
A legtöbb mese örökkévaló boldogsággal zárul, mely során a legnagyobb konfliktust az okozza a szerelmesek között, hogy a palotában milyen színű legyen majd a gyerekszoba.Ez a valóságban egy fokkal nagyobb hangzavarral, vitával és jó esetben kompromisszummal zárulhat.
Mi a legfontosabb?
Mikor két ember megismerkedik egymással, meg van a kölcsönös vonzalom, hasonló értékrend, vagyis minden, ami kell egy bimbózó kapcsolathoz, megállíthatatlanul elkezdenek kötődni egymáshoz. Ez bennünk van. Bármennyire is küzdünk ellene, mélyen belül még a legnagyobb rosszfiúk is vágynak a kötődésre.
Aztán szépen lassan előkerülnek a csontvázak a szekrényből és a párok elérkeznek az első próbatételükhöz. Vannak, akik megugorják, vannak, akik búcsút intenek egymásnak. Párkapcsolatok során pedig rengeteg tapasztalatot gyűjtünk, mi magunk is formálódunk. Aztán rájövünk, hogy a kompromisszum az egyik legfontosabb alappillére az örökkön-örökkének.