Címlap / Életmód / Család / A számtalan előnye annak, ha állatmenhel...

A számtalan előnye annak, ha állatmenhelyről fogadsz örökbe kutyát

A menhelyi kutyusok egyik csodálatos tulajdonsága, hogy rendkívül hálásak. Az első pillanattól az utolsóig folyamatosan kifejezik a köszönetüket azért, hogy tiszta lappal indíthatták az életüket. Ragaszkodóak, mert tudják, milyen egyedül lenni. Mindig boldogok, mert emlékeznek arra, milyen volt szomorkodva várni egy kedves ölelést. Ezt sosem felejtik el, így nem csoda az sem, hogy kimondottan barátságosak. Persze fajta- és múltfüggő is, mennyire jönnek ki jól más kutyusokkal, de szinte minden menhelyi ebről elmondható, hogy rendkívül szeretik az embereket. Nem véletlenül kezdenek örömugrándozásba, ha valaki elsétál a kennel előtt!

4 csillagjegy, akinél gyakoribbak a nárcisztikus vonások

Okosak és végtelenül hálásak

Sokan tévesen azt hiszik, hogy a fajtatiszta kutyák jobb vérvonallal rendelkeznek, és okosabbak is, mint a keverékek. Pedig egyáltalán nem ez a helyzet! Mivel sajnálatos módon nem csak tenyésztők foglalkoznak fajtatiszta kutyákkal, hanem sok esetben az úgynevezett szaporítók is igyekeznek továbbvinni egy-egy fajta tulajdonságait, sajnos rengeteg fajtiszta kutyus szenved mentális vagy fizikai problémáktól. A keverék kutyáknál erre sokkal kisebb az esély, ráadásul ők is nagyon okosak!

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kanállal ette a pörköltet – ezért lett vége a kapcsolatnak
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.