Frissesség, színek és könnyedség. Mindez erőfeszítések nélkül elérhető, hiszen ebben az időszakban már nem csak import és/vagy fagyasztott zöldségekkel tehetjük színesebbé, ízesebbé ételeinket, hanem friss alapanyagokkal is.
A tél során jellemzőbb a nagyobb mennyiségű hús- és tejtermékfogyasztás, tavasszal érdemesebb a hangsúlyt a könnyebb húsokra és a zöldségben, gyümölcsben gazdagabb ételekre áthelyezni.
Tavasszal elkezdhetjük a kerti grill partikat és a szabadtéri sütögetéseket is, ételkészítési szempontból is ilyenkor gyorsan elkészíthető, könnyen emészthető ételeket válasszunk, például baromfihúsokból vagy halakból. Olvass még a témában
Amikor azt hiszed vége, újra foltot hagy! 5 igazság a menstruációról
Ez összehoz benneteket: A legjobb családi társasjátékok karácsonyra
8 házi jegestea, amit a gyerekek is imádni fognak – és te is egy kerti partin
„Egy osztálytársamat két évig szekáltam, most az én lányomat is csúfolják” – Mi a legnagyobb hiba tinikorodból?
Márciusi étrendünket feldobhatjuk néhány alapvető és könnyen beszerezhető összetevővel, tehát irány a piac és a helyi termelők és árusok örömmel kínálják majd nekünk az olajos magvakat, aszalt gyümölcsöket, savanyúságokat, de ha tányérunkra színeket is szeretnénk, akkor ne habozzunk – pl.: a spenót, az édeskáposzta, a retek, a zeller, a petrezselyem, a bazsalikom, a snidling, a medvehagyma mind – mind igazi gyöngyszem lehet fogásainkban.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






