Haláltakarítás: a svédeknél hagyománya van és tényleg működik

Címlap / Otthon / Háztartás / Haláltakarítás: a svédeknél hagyománya van és tényleg működik / 2. oldal

Haláltakarítás: a svédeknél hagyománya van és tényleg működik

Tévhitek a módszerrel kapcsolatban

Magnussen szerint az emberek fel vannak háborodva, mikor mondja nekik, hogy nem kell időskorig várni a svéd haláltakarítással. Szerinte úgy is felfogható ez, mint a minimalizmus egyik módja. Azzal, hogy a felesleges dolgokat kiiktatjuk életünkből, csak nyerhetünk, hiszen helyet csinálunk annak, mai igazán számít és ez fizikai és átvitt értelemben is értendő.

5 apróság a fürdőszobában, amit minden vendég azonnal kiszúr

A módszer segítségével olyan dolgokkal fogjuk körbevenni magunkat, amik igazán számítanak és hozzátesznek életünkhöz. Amit pedig feleslegesnek ítélünk, nem feltétlenül kell kidobnunk, eladhatjuk vagy tovább ajándékozhatjuk egy rokonnak, barátnak, vagy rászorulónak. Jót tesz érzés, hogy más örömét leli majd abban, ami nekünk már nem ad pozitívumot.

Rendszerezett kamra

Csak lazán

A svéd haláltakarításnak nincsenek szigorú szabályai, mindenki a saját tempójában és felfogásával állhat neki. Amennyiben helyet szabadítasz fel az otthonodban, az elmédben és a lelkedben, illetve a káoszból rendet csinálsz, jól csinálod. A kevesebb haszontalan tárgy eredménye egy szabadabb és tartalmasabb élet lesz.

Olvass még a témában

Rendrakás otthon
🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Anyácsai-tó: csend és nádas fél órára Budapesttől
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.