Érzelmek hálójában
Érdekes jegy a Skorpió, ugyanis rendkívül végletes tulajdonságokkal bír. A fentiktől eltekintve egy roppant érzelmes személyt ismerhetsz meg benne, ha kellő bizalommal fordul feléd, és megnyitja előtted Pandóra szelencéjét.
A kemény páncél alatt ugyanis egy érző, szerető szív lapul, ami módfelett odaadó tud lenni szerettei irányába.
Mindazonáltal énközpontúságának köszönhetően gyakran úgy érezheted, hogy te csak a második helyre szorulsz a fontossági sorrendben, pedig ez nem így van, még ha a látszat ezt is mutatja! Olvass még a témában
„Kövér vagyok és utálom magam” – amikor a társadalom azt várja, de nem megy az önelfogadás
Mióta kiléptem a mókuskerékből, elhűlve nézem, ahogy a barátnőim épp kiégnek benne
„Megváltoztattam az összes előfizetése jelszavát” – Megcsalás utáni bosszútörténetek
Miért tör rád ősszel a szorongás, amikor azt hitted, már feldolgoztad? Az évforduló-effektus évekkel később is kísérthet
Ha egy Skorpió szívét elnyered, többé a csípése sem lesz olyan fájó, hiszen az már inkább csak egy természetéből fakadó megszokás lesz, sem mint valódi ártási szándék.
A jegyre jellemző, hogy remek beleérző készséggel rendelkezik, így minden érzelmi szituációban számíthatsz a támogatására, azonban ne lepődj meg rajta, ha olykor már annyira beleéli magát a dolgokba, hogy támogatóból inkább pártfogolttá avanzsál.
Következő cikkünk5+1 ellenállhatatlan villásreggeli hétvégéreA reggeli a nap legfontosabb étkezése, ahogy mondani szokták. Ha hétvégén később szoktál felkelni, akkor sem érdemes kihagynod a nap első étkezését, de átalakíthatod egy klassz villásreggelivé is. Mutatunk néhány egyszerűen elkészíthető receptet, hogy jól sikerüljön a házi brunch! A quiche tulajdonképpen nem más, mint egy sós…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






