Szandra pszichológusként ruhakészítésbe kezdett. Ma különleges divatmárka tulajdonosa

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / Szandra pszichológusként ruhakészítésbe...

Szandra pszichológusként ruhakészítésbe kezdett. Ma különleges divatmárka tulajdonosa

Ki adta neked a fonalat? Ki volt a te Ariadnéd? 

Talán a felmenőim női tagjai. Akik a munka mellett mindig is örömüket találták a kézművességben. Azaz a nagymamáim a horgolásban és a kötésben, dédnagymamám pedig a varrásban. Ezután egy fél évvel hímezni tanulgattam, majd pedig fontolgattam, hogy milyen hasznos lenne, ha megtanulnék varrni is. Így megvettem életem első használt varrógépét, és varrást is autodidakta módon kezdtem el tanulni. 

3 csillagjegy, akit próbára tesz a sors

Mindeközben önismereti munkám során rengeteget foglalkoztam a nőiségem kérdéseivel. 14 évesen PCOS-sel diagnosztizáltak, és az önértékelésemre való hatásával nem igazán tudtam mit kezdeni, nem igazán találtam a nőiségemet sem. A varrással egyfajta szimbólum munkába kezdtem ennek a feloldására, kvázi elkezdtem megvarrni a nőiségemet. Innen is érkezik a Sew for Soul név.

Környezetem és én is teljesen le voltunk döbbenve, amikor kész lett az első szépen elkészült ruhám. Mindeközben sok visszajelzést kaptam, hogy nem szeretnék-e nekik is varrni valamit, majd pedig: ezt talán rendelésre is készíthetném. És mivel „sajátélményben” is megtapasztalhattam, hogy mennyire különleges érzés ilyen ruhákat viselni (és mivel a gardróbom kezdett súlyosan szűkös lenni), úgy gondoltam lehetőséget adok mások számára is, hogy megtapasztalhassák. Ezután kelt életre a Sew for Soul Instagram-oldala.

Olvass még a témában

Fotó: @_sewforsoul_

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Az anyósom kidobta az összes főztömet a hűtőből
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.