– 2 db. csirkemellfilé
– 3-4 db. nagyobb burgonya
– 1 fej vöröshagyma
– olívaolaj
– fűszerkeverék
– 1 nagy pohár tejföl
– sajt
– só, frissen őrölt bors
Elkészítés
Hámozzuk és vágjuk karikára a burgonyát, majd sós vízben főzzük meg.
Amikor majdnem teljesen megfőtt, szűrjük le. Idő közben a csirkemellfilét vágjuk kis kockákra, a hagymát is aprózzuk fel.
Kis olajon pároljuk meg a hagymát és a húst, fűszerezzük sóval, borssal, szárnyas fűszerrel.
Mi után minden elkészült, rétegezzük egy kisebb tepsiben vagy jénai tálban: burgonya, hús, tejföl.
A burgonyát szórjuk meg vegetával. Alufóliával letakarjuk, és előmelegített sütőben összesütjük. A végén levesszük az alufóliát, megszórjuk sajttal és pirosra sütjük.
Magas zsírtartalmú tejfölt használjunk, hogy ne eresszen levet a rakottburgonya. Olvass még a témában
„Arra neveltek, hogy nekem sosincs igazam” – Ezért olyan nehéz felnőtt nőként kilépni a jókislány szerepből
Ezt hozza 2026. augusztus 30. a numerológia szerint: örömteli önkifejezés
Nem akarok mindent elengedni – van, hogy igenis jár, hogy rosszul érezzem magam
Az extrovertált és introvertált emberek teljesen más falszínt választanak a szakértők szerint – magadra ismersz benne?
Jó étvágyat kívánunk!
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






