„Azt gondolják, hogy a diagnózis maga a halál.”
– „Rákról, mellrákról valahogy egy kicsit másképp…” – szól a blogod mottója. Miért éppen Füles Odú, és mit is jelent ez a „másképp” pontosan?
– Kiskorom óta Fülesbagoly a becenevem, ez a blog pedig az én kis odúm, kuckóm, ahol leírhatom az összes gondolatomat. Akár vicces, akár nem.
Másképp, mert nem egy naplószerű blogot szerettem volna írni arról, hogy mikor mit csinálok: inkább azokat a helyzeteket mutatom be, melyekbe ez a betegség visz. Mivel mind a két oldalt jól ismerem, próbálom úgy mutatni, hogy a betegek és a hozzátartozók is hasznosíthassák, amit olvasnak. Olvass még a témában
Nem szeretném, hogy a szüleim ott legyenek az esküvőmön – pedig nem is vagyunk rosszban
Az alaposságom a pótcselekvésem, ha szétesik az életem – ekkor döbbentem rá
Ez mutatja nálad, ha elmúlt a szerelem a csillagjegyed szerint
„Ő rákiabál a gyerekre, én nem” – A férjednek joga van másképp bánni a gyerekkel, mint ahogy te neveled őket
Erről az egész betegségről a legtöbben azt gondolják, hogy a diagnózis maga a halál – és ahogy kimondják a szót, az ember azonnal szörnyű kínok között kezd haldokolni. Persze, kicsit túlzok, de ideje lenne a rákhoz való viszonyuláson változtatni. Én egy teljesen más hozzáállást szeretnék megmutatni, ami sokkal boldogabbá és könnyebbé teszi a mindennapjaimat. Nem csak az enyémet, azokét is, akik körülöttem vannak, és ez a legfontosabb.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






