Honnan ered a divat és a tervezés iránti szereteted?
Kiskorom óta szerettem volna divattervező lenni, ám ezt a vágyamat csak 42 évesen teljesítettem be, amikor elvégeztem egy divattervező iskolát.
Először a marketinges pálya felé vezetett az utad, hogyan jött az életedbe az ékszertervezés?
Az előbb említett divattervező iskola vizsgájához készítettem egy mini tüll-gyöngy ékszer kollekciót, melyből később a PEARLY lett.

Mi volt az a pont, amikor úgy érezted, ideje megalapítanod a PEARLY Budapestet?
A divattervező suli végeztével egy hajnalban azon gondolkoztam, hogyan tudnék mutatós, könnyű, színtípusra szabott ékszereket készíteni (színtanácsadást is tanultam, és tudom mennyire fontos a nőknek, hogy a kiegészítőik is harmóniában legyenek a ruháikkal) – és mivel addigra már a bőrökben gonokodtam, valahogy „megálmodtam” az első PEARLY-t, mely pici bőr pöttyökből állt egy dróton, másnap körbeküldtem a barátnőimnek, és mindenkinek tetszett, gondoltam, akkor ezzel érdemes lehet foglalkozni. Olvass még a témában
Szeretem a barátnőimet, de nem vagyok hajlandó mindenkivel egyszerre utazni – és erről nyíltan beszélnünk kéne
Beköltöztem az új lakásomba, és az első éjszaka óta tudom, hogy nem vagyok ott egyedül
Miért olyan nagy ügy, ha nem akarunk közös bankszámlát?
„Amikor hullarészegen jelent meg az esküvőmön, azt mondtam: ennyi volt” – Családtagok, akikkel jobb volt megszakítani a kapcsolatot

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






