Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Pasizási alapszabályok, ha mostanában...

Pasizási alapszabályok, ha mostanában túl sok békát csókoltál

Tanulj a hibáidból!

Nem azért kapjuk az élettől a leckéket, hogy aztán sorra elkövessük ugyan azokat a hibákat. Talán ez teljesen egyértelmű számodra, mégsem tesszük meg az ehhez szükséges lépéseket és nagyon nehezen változtatunk jól berögzült szokásainkon.

Pénzügyi áttörés ősszel: így áll a 12 csillagjegy sorrendje

A titok kulcsa pedig az élet legtöbb területén mindig az, hogy állj készen a folyamatos változásra. Párkapcsolat terén például lásd meg a saját hibáidat, elemezd ki, hogy mit rontottatok el (hiszen ez mindig két emberes munka), majd vond le a megfelelő következtetéseket, hogy aztán tiszta lappal kezdhesd meg az ismerkedést. Ha ezt nem teszed meg önmagadért, újból és újból szembesülni fogsz az elhibázott dolgaiddal.

Következő cikkünkEz az oka annak, hogy egy gondoskodó nő mellett lehet igazán boldog a férfiMindannyian ismerünk olyan nőket, akik már fiatal koruktól kezdve igyekeznek gondoskodni másokról, és az teszi őket igazán boldoggá, ha segíthetnek a szeretteiknek. Nem arról van szó, hogy közben feladná saját magát, vagy nem tudná mit akar az élettől, egyszerűen csak szeret gondoskodni arról, aki igazán fontos számára. Nem…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

3 csillagjegy, akit ősszel megtalál a nagy szerelem
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.