A lezárások óta több az étkezési zavarral küzdő – Mit is jelent ez?

A lezárások óta több az étkezési zavarral küzdő – Mit is jelent ez?

Címlap / Életmód / Egészség / A lezárások óta több az étkezési zavarral küzdő – Mit is jelent ez? / 2. oldal

Egyre több mindent tudunk meg a lassan egy éve tartó lezárások következményeiről – a hónapokon át húzódó karantén lelkileg is rányomta a bélyegét az emberekre, ez egy friss tanulmányból is nagyon jól látszik. A lezárások óta ugyanis egy kutatás szerint több az étkezési zavarral küzdő, vagy legalábbis azok tüneteit mutató személy, mint előtte.

A stressz lehet a kiváltó ok

A kutatók megjegyezték, hogy nem köthető össze a jelenség egyértelműen a koronavírussal. Az biztos, hogy az evést nagyon sokan a stresszel kapcsolatos megküzdési mechanizmusnak használják. A járvány pedig rengeteg új stresszfaktort hozott az életünkbe.

A szakértők szerint fontos lenne, hogy ha a jövőben esetleg lesznek ilyen lezárások, vagy hasonló stresszes periódusok, akkor az egészségügyi szakértők külön figyeljenek azokra a veszélyeztetettekre, akiknél korábban már diagnosztizáltak étkezési zavart, korábban is mutattak tüneteket, vagy akik valamilyen más okból hajlamosabbak rá.

Más zavarok száma csökkent

A felmérésből nemcsak ilyen negatív, de pozitív dolgok is kiderültek. A Psychiatry Research tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban az is olvasható, hogy a mozgásfüggőség (amikor valaki kényszeresen edz, annyit, hogy az már egyfajta mentális zavarrá válik) csökkent a pandémia alatt. Az egészséges egyéni mozgás mennyisége növekedett. Egy átlagos ember 2019-ben 6,5 órát mozgott egy héten, ez 2020-ban 7,5 órára nőtt – ez már kifejezetten egészséges mennyiség. 

A szakértők megjegyezték, hogy az mindenképpen pozitívum, hogy az edzésfüggőség csökkent, de a mozgásra fordított idő nőtt.

Bár ez egymással ellentmondónak tűnhet, valójában nagyrészt azt jelenti, hogy aki túlzásba vitte az edzést, az egy kicsit visszavett, a többiek azonban ezzel töltötték ki a szabadidejüket.

A lezárások alatt nagyon sok, egészséggel kapcsolatos hozzáállásunk megváltozott. Valószínűleg többek között azért, mert egy világjárvány idején az ember elgondolkodik rajta: vajon mennyire él egészségesen, és megtesz-e mindent, hogy az immunrendszere a legjobban működjön. Egy friss tanulmány szerint pedig a rendszeres mozgás az egyik legfontosabb fegyverünk lehet a betegségek, így a COVID-19 ellen is.

Forrás

VIDEO A legnyugodtabb kutyafajták

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»