A hónapokig tartó lezárások alatt azok, akik tényleg komolyan vették a karantént, védve voltak a koronavírus ellen – csakhogy más, jobbára mentális problémák ugyanúgy bekúsztak a mindennapjaikba, és nehezítették meg azokat.
Az Anglia Ruskin Egyetem kutatása szerint például a lezárások alatt megszaporodtak az étkezési zavarokkal összefüggő tünetek. Nem lehet kimondani egyértelműen, hogy az étkezési zavarok is, hiszen diagnózisok lényegesen kevesebbszer születtek szintén a lezárások miatt. Az egyetem kutatása a tünetek növekedését mutatja.
A szakértők 2020 nyarán töltettek ki egy kérdőívet 319 helyi, egészségesen élő emberek között, akiknek az átlagéletkora 37 volt. Rákérdeztek az evéssel kapcsolatos attitűdjükre is. Olyan kérdések hangzottak el, mint hogy mennyire félnek a túlsúlytól a válaszadók, érzik-e úgy, hogy hányniuk kell evés után, illetve hogy éreznek-e bűntudatot evés után. Olvass még a témában
„10 évig kerestem, és három országgal arrébb megtaláltam az anyámat” – Örökbefogadottak mesélnek róla, hogyan találták meg a rokonaikat
„Szégyenszemre haza kellett költöznöm anyámhoz” – mi történt, amikor 30 felett visszakényszerültél a szülői házba?
Ezt hozza 2026. október 11. a numerológia szerint: rend és megbízhatóság
Amikor neked kell lebontani mások vélt falait – határhúzás, következő szint

A kérdőívek elemzése után összevetették őket a 2019-ben készült, ugyanilyen kutatással, és megállapították, hogy a 2020-as eredmények sokkal magasabbak voltak.
Ez azt jelenti, hogy megnőtt az étkezési problémákkal küzdők száma. Gyakoribb lehet a lezárások óta például a bulimia vagy az anorexia.
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






