Úgy tartják, hogy öltözködésünk, aktuális ruháink színei rengeteget elárulnak rólunk. Megjelenésünk a belső lelki világunkat, az ÉNünket tükrözi. Ennek megfelelően, ha jól érezzük magunkat bőrünkben, akkor környezetünkre, harmonikus megjelenésünkkel pozitívan hatunk, míg ha kaotikusnak éljük meg átmenetileg életünket, akkor az öltözékünk is diszharmonikussá válik. És ha ezt a gondolatmenetet akár saját otthonunkra is lefordítjuk – bizony be kell látnunk, hogy lakásunk aktuális színei nem csak árulkodnak rólunk, de akár azok átalakításával, talán még életünk megváltoztatását is elérhetjük. A nagy „színválasztó” sorozatunk aktuális fejezete is éppen ezen próbál segíteni!
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Terápiás hatás, színpszichológia
A szürkeszín a hidat jelképezi a fekete és a fehér között, ezért épp úgy kiérezhetjük belőle az elutasítást, mint a kedveltséget, a fiatalságot és az öregséget, vagy akár a férfiasságot és a nőiességet is, ezért a kompromisszum színeként is tekintünk rá. Az ártatlanság és a szigorúság találkozik a szürkében, s talán épp emiatt puritánnak, unalmasnak is gondolhatják sokan, és hiszik azt, hogy nem rendelkezik igazán saját karakterrel. Pedig a szürke szín szépen ellensúlyozza a dolgok túlbonyolítását, stabilitást ad, ezért ajánlott szín az érzelmi kitörések kompenzálására is. A kreatív egyéniségeknek inspirációt ad, azonban mély és egysíkú tónusai depresszíven hathatnak a mindennapjainkra, ezért ezektől érdemes óvakodni!