Sokszor hiába raksz rendet a lakásban, mégis úgy tűnhet, hogy rendetlenség van. Erről az a sok apróság tehet, ami ott van a polcokon, padlón, és együttesen azt éreztetik veled, hogy felfordulás van. A legjobb tárolási tippek épp ebben segítenek, hiszen elrejtik szem elől a felesleges holmikat, és rendérzettel töltik meg a helyiséget.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
A legtöbb fiókban teljes felfordulás van, hiszen mindent csak beledobálunk, gondolván, hogy úgysem látjuk őket. Noha ez valóban így van, mégis nagy rendetlenséghez vezet ez a típusú hozzáállás.
Épp ezért lenne érdemes különféle fiókelválasztókat beszerezni, hogy képes legyél jobban rendszerezni a tárgyaidat. A sminkeknél például nagyon hatásos megoldás, hiszen így nem a fésülködő asztalon áll az összes termék, de a konyhában vagy éppen a nappaliban is szuper ötlet.
2/6 Rejtett fiókok
Nagyon sok helyet meg lehet spórolni azzal, ha a lakás minden részét megpróbálod hatékonyan kihasználni. Ilyen például az ágy alatti rész, vagy akár maga a lépcső!
Egy kis leleményességgel szuper tárolóhelyet lehet létrehozni ezekből a kihasználatlan részekből, például egy-egy tároló beszerelésével. Ide elteheted az éppen nem aktuális cipőket, takarókat, tiszta ágyneműket, hogy ne legyenek szem előtt, és portól mentes helyen legyenek tárolva.
Neked is rengeteg apró holmid van, amik most is ott díszelegnek a nappaliban a polcon? Épp ezek a tárgyak azok, amik a rendetlenség érzetét megteremtik. A számtalan toll, füzetek, újságok, esetleg kisebb dísztárgyak, amiket csak az emlékek miatt teszel ki, nem mutatnak túl jól egy egyébként letisztult helyiségben.
Épp ezt a problémát oldják meg a különféle díszes dobozok, amelyek az “ápol és eltakar” elvet merítik ki. Tegyél néhányat a polcra, pakold bele a felesleges tárgyakat, és máris szép rend lesz a szobában!