Harry és Sally
Harry és Sally (Billy Crystal és Meg Ryan) először egyetemista korukban találkoztak és nem igazán sikerült megkedvelniük egymást. Mikor évekkel később újra összefutnak, az életük egész más szakaszában vannak, azonban rájönnek, hogy akár barátok is lehetnek – annak ellenére, hogy legelső beszélgetésükkor leszögezték: férfi és nő között nem létezik barátság. Míg mindkettejük a maga módján keresi a boldogságot, észrevétlenül egyre jobban kötődnek egymáshoz, hiszen mindketten egy időben, teljesen egyedül kezdtek új életet New Yorkban. Kapcsolatuk alakulása, csodás párbeszédeik és feledhetetlen sétájuk a falevelekkel borított Central Parkban igazi csemege az őszi estékre.
Következő cikkünk8 nagyon fura dolog, amiről nem hiszed el, hogy saját világnapja vanAz ENSZ Közgyűlése 2010. június 3-án nyilvánította Statisztikai Világnappá október 20-át. Erre minden bizonnyal megvolt a maguk alapos indoka, mi a részünkről csak annyit tudtunk elképzelni, hogy annyi fura dolognak van világnapja, hogy statisztikai alapon ennek is jutott egy. Ha már mozgó dátum, nem értjük, hogy miért egy…Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






