Mindössze huszonnégy éves vagyok, és alapvetően az lenne a normális, ha ilyen fiatalon nem sok tapasztalatom lenne orvosokkal, de sok más sorstársamhoz hasonlóan sajnos ez másképp alakult.
Egészen a húszas éveim legelejéig, ha valaki megkérdezte volna, mikor fordulok orvoshoz, azt mondtam volna, hogy tényleg csak végszükség esetén. Aztán elérkezett az a nap, amikor váratlanul, egyik percről a másikra forró lett a homlokom, görcsbe rándult a gyomrom, és rengeteg kiütés borította az egész testemet.
Akkoriban még Budapesten éltem, és minden nap elhaladtam az egyik ismert kórház mellett, ahová bevallom, sosem hittem, hogy önszántamból besétálok majd. Amikor viszont az ember kétségbeejtően rosszul érzi magát, nem válogat. Fél óra várakozás után, úgy, hogy egyébként az intézményben, még bőven a Covid-időszak előtt, nem volt konkrét sürgősségi osztály. Fél órát bolyongtam, mire útbaigazítottak, hová menjek a panaszaimmal, végre megláttam egy doktornőt.
Gondterheltnek és fáradtnak tűnt, amit maximálisan meg is értek, hiszen folyamatosan kerültek elő az újabbnál újabb betegek. Egyébként is gyakran hallja és tapasztalja az ember, hogy mennyire nem egyszerű a helyzete senkinek az egészségügyben.
Mivel egyre nehezebben kaptam levegőt, és a kezemen lévő erek is egyre csak duzzadtabbnak tűntek, megszólítottam.
Dühösen közölte, hogy várjak a soromra, majd miután ingerülten feléje mutattam a karomat, hogy nem bírok tovább állni, döbbent tekintettel azonnal behívott a vizsgálóba.
Néhány perccel később két injekciót kaptam, amit infúzió követett. Bekötötte egy nővér az infúziót a kézfejembe, mondván nem áll neki keresgélni a kézhajlatomon, így egyszerűbb. Ezt még gondnak sem mondanám, mert legalább ennyi idő elteltével lassan, de biztosan kezdtem magam jobban érezni. Utólag kiderült, hogy többféle ételintoleranciám van már huzamosabb ideje, ami addig számomra ismeretlen volt. Ezek vezettek odáig, hogy a szervezetem egyszer csak jelezte, hogy nem bírja tovább a terhelést.
Korábban nem vették észre
A történet szépsége, hogy korábban többször jártam egy másik orvosnál, mondván csúnya, száraz bőrkiütések vannak rajtam, gyakran fáj a hasam és le is fogytam jó néhány kilót. A válasz minden egyes alkalommal az volt, hogy biztos stresszelek a tanulás miatt. Azt is mondták, hogy több vizet kellene innom, mert a hidratáltság hiánya miatt száraz a bőröm. De vajon megúszhattam volna a kórházba kerülést, ha komolyan vesz az orvos, akinek korábban nem egyszer jeleztem a panaszaimat? Na és mit tehetsz akkor, ha te is hasonló cipőben jársz?
Az egyik legfontosabb dolog, hogy írd össze pontosan a tüneteidet, méghozzá azok súlyossága szerint. Sok betegségnek hasonló jelei vannak, éppen ezért ha legközelebb mész orvoshoz, azt mondd el neki elsőként, ami a leggyakoribb és legkellemetlenebb tüneted.
Bár sok orvos nem szereti, ha a betegek konkrét, maguk által feltételezett diagnózis gyanújával fordulnak hozzájuk, utánanézhetsz annak, milyen betegségek valószínűek a tünetek alapján. Ez már csak olyan szempontból is hasznos, hogy ha valamelyik előfordult már a családodban, és örökletes, akkor mindenképpen jó, ha tud róla az orvosod.