SZERDA – október 28.
Ingmar Bergman: Farkasok órája – Műcsarnok
A Műcsarnokban rendszeresen megrendezett filmklub ezúttal Ingmar Bergman munkásságát veszi elő. A Farkasok órája ma már igazi filmklasszikusnak számít. A történet egy kopár szigeten játszódik, és ugyanúgy az emberi kapcsolatok és az érzelmek kerülnek fókuszba, mint a rendező többi filmjében. A főszerepet Liv Ullmann és Max von Sydow játssza. A vetítés után Mátyás Péter filmesztéta tart előadást.
Szabó Borbála – Szülői értekezlet – Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház Olvass még a témában
Így távolíthatod el a vörösborfoltot otthon: bevált módszerek ruhára, szőnyegre és kárpitra
Lekörözöd egy egyetemi felvételiző tudását? Bizonyítsd be ezzel a kvízzel!
A manoszféra és a toxikus férfiasság ocsmány világába vezet ez a népszerű dokumentumfilm
7 nyári mikrotrend, amit a Z generáció is imád – így viseld őket stílusosan 30 felett is
A Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház nyitottságáról és közösségi erejéről ismert. Ezúttal Végh Zsolt rendezésében tekinthetjük meg a Szabó Borbála által írt darabot, mely egy harmadikos osztály szülői értekezletét jeleníti meg. A megbeszélés során szót fognak ejteni a közelgő Anyák Napi ünnepségről, a gyerekek magatartásáról, és a sütikről.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






