Nyitott kapcsolat az, amikor a felek engedélyezik párjuknak, hogy az más partnerrel is folytasson szexuális viszonyt. A poliamor, azaz többszerelmű emberek és a swinger klubok látogatói számára ez természetes, de tényleg működik ez a felállás, vagy az egyik fél mindig szenved?
A legtöbb kultúra a monogámiát preferálja és egy megcsalás a legtöbb esetben szakításhoz vagy váláshoz vezet. „Félrelépett, úgyhogy köztünk mindennek vége!” mondjuk, ugyanakkor a hűtlenég fogalma egyidős magával az emberiséggel, de legalábbis a civilizációval, elvégre nem véletlenül került bele a Tízparancsolatba, két pontban is: „Ne paráználkodj!”, illetve „Ne kívánd felebarátod feleségét, szolgáját, szolgálónőjét”.
A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Habár én képtelen lennék nyitott kapcsolatban élni – ért is már véget kapcsolatom hűtlenség miatt – azonban az ismeretségi körömben több olyan párról is tudok, ahol szinte nyílt titok, hogy a férj olykor félrelép, a feleség pedig „szemet huny” efelett. Valljuk be, ez elég egyoldalú változata az úgynevezett nyitott kapcsolatoknak, de sajnos ez a leggyakoribb.