Kipróbáltam: Ilyen volt nekem egy nyitott párkapcsolatban élni

Kipróbáltam: Ilyen volt nekem egy nyitott párkapcsolatban élni

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Kipróbáltam: Ilyen volt nekem egy nyitott párkapcsolatban élni

Megváltoztatta a kapcsolati dinamikát

Természetesen nem az én ötletem volt, hogy nyissunk mások felé, de valahol megértettem a férjem. Nagyon fiatalon jöttünk össze, az elsők voltunk egymásnak és tiszteletben tartottam a döntését, hogy kalandozni akar még szexuálisan. A probléma viszont az volt, hogy az egyébként boldog, monogám kapcsolatunkba kevertünk más embereket, ami miatt a házasságunk hamar olyan kapcsolattá vált, ami gyökeresen megváltozott, ez pedig engem teljesen összezavart és nem ismertem rá.

A szabályok nem voltak elég egyértelműek

Azt hittem, az, hogy jó előre szabályokat állítunk fel, továbbra is biztosítja majd a boldog együttélést, mert bizonyos kereteket szab az effajta „kicsapongásnak”. Sajnos tévedtem.

Ott követtük el a hibát, hogy nem voltunk tisztában azzal, hogy a szabályokat ki-ki másként értelmezi és sok kibúvó, illetve szürke terület van.

Ezek a helyzetek pedig akkor merültek fel, mikor már késő volt. Ha valamelyikünk – főleg a férjem – olyan szituációban találta magát, amire nem volt konkrét szabály, úgy döntött, hogy akkor ezt biztos szabad, a másikunk viszont szinte mindig megbántva és kicsit becsapva érezte magát.

Oldalak: 1 2 3

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást