Nemzetközi nőnap
Március 8-án tartják a nők iránti tisztelet és megbecsülés világnapját. Az ENSZ 1917-ben tűzte először a zászlajára, Magyarországon pedig 1948 óra dívik.
Noha manapság elsősorban már a nekünk szóló kedves gesztusok fémjelzik, eleinte koránt sem virágos-vacsorázós alkalmat jelentett – elsősorban a nők egyenjogúságáért vívott harc szimbóluma volt, ennek megfelelő plakátokkal, röpiratokkal és rendezvényekkel.
Otthon ünnepelsz? Kényeztető nőnap önmagadnak Olvass még a témában
Szűz-szezon inspirációi: letisztult formák és megnyugtató natúr színek a harmonikus otthonért
„Bajszot rajzoltam a faliújságra kitett babafotóra és látta a felettesem. Az ő gyereke volt.” – Miért rúgtak ki?
5 bevált trükk, amivel klíma nélkül is hűvös marad a felső szint
Emlékszel az F1-pilótára, aki összetörte a Herendi porcelánserleget? Lando Norris ma már milliók kedvence
Azért éppen erre a napra esik, mert 1857-ben utcára vonultak a New York-i könnyűipari dolgozó hölgyek, hogy magasabb fizetést és kedvezőbb munkafeltételeket követeljenek.
Ettől aztán társadalmi szinten felvetődött az emancipáció kérdése, mely a huszonegyedik században is állandó dilemmákat vet fel.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






